Szereptévesztésben a szolnoki baloldal.
❗️Rendkívüli közgyűlés volt ma délután. Három napirendi pontról kellett döntenünk.
🚷❗️ A színházról szóló előterjesztés tárgyalása közben a Szolnoki Többség képviselői kivonultak a teremből. (“Színház az egész világ”)
Egyedül Szekeres Éva képviselő asszony maradt a helyén, politikai érdekektől mentesen, átérezve a döntés felelősségét.
❗️ A tét az volt, hogy a Szigligeti Színház támogatói szerződését tudjuk-e módosítani, azaz felhasználhatja-e a több mint 430 millió forintos állami támogatást vagy sem! Az ülésteremben maradtak a Fidesz és a KDNP képviselői, a függetlenek, valamint Szekeres Éva képviselő asszony. Az ő tizenegy igen szavazatukkal elfogadtuk az előterjesztést.
❗️ Az intézmény dolgozói megnyugodhatnak! Biztosított lesz a munkájuk, a megélhetésük.
❗️ Lesz Szolnokon színház a 2020/2021-es évadban is, annak ellenére, hogy a Szolnoki Többség ebben nem volt partner.
A KDNP mindig a családok pártján áll!
