A fiataloknak és a lakótelepi lakásba nemrég költözötteknek lehet elsősorban segítség ez a pár gondolat, a távfűtéssel kapcsolatban.

Kedves Barátaim, Tisztelt Szolnokiak!

Fölnőtt egy generáció, akik most szembesülnek olyan dolgokkal, amikkel eddig még nem találkoztak. Sokan költöztek kertesházból lakótelepi lakásba (és természetesen ennek fordítottja is igaz).

A fiataloknak és a lakótelepi lakásba nemrég költözötteknek lehet elsősorban segítség ez a pár gondolat, a távfűtéssel kapcsolatban.

Lakossági megkeresés miatt többször voltam mostanában személyes egyeztetésen az ALFA-NOVA Kft. Ügyvezető igazgatójánál s megegyeztünk, hogy szükséges egy átfogó tájékoztatót kifüggeszteni a lakótömbökben, minden fűtési szezon előtt, amely tartalmazni fogja a következőket:

🔸Valamennyi radiátornak rendszerre kötve kell lennie, nyitott termosztatikus szabályozó szeleppel, kitekert, 5. fokozatú állásban. A nyitott termoszelep a rendszer légtelenítése miatt rendkívül fontos!

🔸TEHÁT a távfűtés kezdetekor 3 NAPIG az 5-ös fokozaton legyenek a szabályzók!

🔸Említsük meg ezt a szomszédunknak is!

🔸A fűtési rendszer bekapcsolását követően a keringetés megindul. Ha a radiátor szelepei ZÁRVA voltak, s csak később nyitjuk ki azokat, akkor a radiátorban bennrekedt levegő belekerül a már korábban légtelenített rendszerbe. Ezáltal pedig jelentősen csökkenhet a rendszer által leadott hőmérséklet, az elvártnál hidegebbek lehetnek a radiátorok.

A távfűtés esetében ugyanis az épület rendszerében keletkező problémák, elsősorban a rendszer levegősödése okoz hatásfok-romlást!

Kérek minden lakost, figyeljünk oda ezekre a kérésekre, mert nemcsak magunknak, hanem akár az egész tömbháznak, kellemetlenséget okozhatunk!

Tisztelettel
Rehó János

❤️”Szívügyem a Széchenyi!”

1 hozzászólás

  • Elemérné Molnár
    Elemérné Molnár's avatar

    Ne csak a Széchenyi lakótelep hanem az egész város fűtése kell, hogy a szívügyük legyen Mi is sokan fázunk pl. az Ady 10 emeletesek tengerében.

    Kedvelés

Hozzászólás