Mikor szép csendesen leszállott az este, Érkezett meg hozzánk a legelső fecske. Fáradt volt szegényke. Leszállt. Aztán nézte: Vajjon megvan-e még az ő puha fészke.
És jött a második. És jött a harmadik. Aztán jöttek többen. Mondottak valamit. Mit? Azt én nem tudom. Talán imádkoztak. Imé, beteljesült, mire vágyakoztak.
Künn az eresz alatt könnyes szemmel álltam. Szóltam a fecskéknek: bejöhettek bátran. Szavamat, úgy látszik, fecskék megértették. Az eresznek alját nagy hamar ellepték.
Kiki reá talált a maga fészkére. Mindenikben egy pár pompásan elfére. Ottan meghúzódtak. Halkan csicseregtek. Aztán szépen, lassan, mind elszenderedtek.
Szendergő fecskéknek jóccakát mondottam. Aztán lepihentem: Ő róluk álmodtam. Velük is ébredtem, mikor a nap felkelt. Mind azt csicseregték: jó reggelt, jó reggelt! Benedek Elek
A Kodály Zoltán és Fiumei Általános Iskolák udvarán is elkészültek a létesítmények, melyek a város (a fennmaradó összeget pedig az önkormányzat biztosította) és az MLSZ támogatásból valósultak meg.
⚽ A 14×26 méteres multifunkciós pálya alkalmas testnevelés órák tartására is.
❤️A mostani helyszínek kiválasztása úgy történt, hogy a műfüves pályákat a környező óvodák gyerekei is használhassák.
☹️Emberek barbárokra jellemző agresszivitással, szektás fanatizmussal képesek egymásnak esni.
☹️A verbális agressziónak egyáltalán nincs következménye, pedig rengeteg a bántalmazó a virtuális térben.
🔴Aki nyíltan vállalja oltáspártiságát, óhatatlanul céltáblává válik. A közösségi médiát használók jelentős része ugyanis még mindig nem érett meg arra, hogy tiszteletben tartsa mások véleményét. És nem érett még meg arra, hogy ha nem ért egyet, akkor a vita intelligens módját válassza kontrollálhatatlan pocskondiázás helyett. – Egészen rémisztő az, amit a szólásszabadság félreértelmezése generál.
🔴Döbbenetes az, hogy ma már nem is feltétlen csak a politika az, ami egymásnak feszíti az embereket. Az oltáspártiság vagy az oltátásellenesség is rendkívül éles határt húz ember és ember között.
Szalóki Ági írásával teljesen egyetértek. Sajnálatos, hogy ilyen szintre süllyedt a társadalmi morál!
💪Csak az oltással győzhetünk a világjárvány ellen!
🙏Tisztelettel kérek mindenkit és most különösen a pedagógus kollégákat , hogy regisztráljanak! „Morális kötelességünk” az, hogy magunkat és másokat is megvédjük a vírustól!
👍Miért a Szputnyik? A vallásom! 📌Schneider kazah püspök felhívja a figyelmünket, hogy keresztényi feladatunk olyan vakcinával oltatni be magunkat, mely sem nem állatból, sem nem halott vagy élő embrióból nyer úgynevezett alapanyagot, hanem közvetlenül a vírusból.
❤️Tudtommal ilyen az orosz és az egyik kínai oltóanyag.
Ma van a magyar zászló és címer napja a magyar nemzet összetartozását, a magyar nemzeti függetlenséget kifejező piros-fehér-zöld zászló!
“Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok.
És nagyapám, a régi katona hallgatja mosolyogva, boldogan, sebforradástól lángol homloka s én, térde közt, hadarva szavalok, hogy győznek mindenütt a magyarok.”
Egyszerre hajtunk fejet a 48-as hőseink előtt és a ma hősei, az orvosok, az ápolók, mentősök, katonák előtt, akik most is a frontvonalban dolgoznak. A forradalmi ifjak elszántsága, hite, lendülete legyen velünk mindennapi „csatáink” során, adjon erőt nekünk, ösztönözzön bennünket.
Megemlékezés a Damjanich János szobornál
Tisztelet a Hősöknek!
A tegnap kiosztott nemzeti zászlónk, méltó helyre került
„A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.” (Kossuth Lajos)