Category Archives: Egyéb kategória

Győzelem

🤝Tisztelt Támogatóim és Barátaim!
❤️Hatalmas öröm és megtiszteltetés számomra, hogy bejelenthetem: megnyertem a választást!
✌️Ez a győzelem mindannyiunk közös sikere, és minden egyes szavazat, amit kaptam, egy bizalmi szavazat is egyben. Köszönöm a támogatásukat!

❤️Ez a győzelem azt bizonyítja, hogy együtt képesek vagyunk változást hozni. Az előttünk álló időszakban mindent megteszek azért, hogy megfeleljek az elvárásoknak, és megvalósítsam azokat a célokat, amelyeket közösen tűztünk ki.

❤️Köszönetet mondok mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult ehhez a sikerhez. Együtt fogunk dolgozni egy jobb jövő érdekében, és közösen érjük el a kitűzött céljainkat.

✌️Mégegyszer köszönöm, hogy bizalmat szavaztak nekem.

Tisztelettel és hálával,
REHÓ JÁNOS

Ingyen utazhatnak

Ingyen utazhatnak a 14 év alatti diákok és óvodások.

A diákok érvényes, magyar diákigazolvány (amelyen szerepel a születési dátum), vagy a kormányrendeletben meghatározott, diákigazolványt helyettesítő igazolás (amelyen szerepel a születési dátum) felmutatásával igazolhatják a kedvezményt.


14 év alattiak és a 65 év felettiek díjmentesen, a 14-25 év közöttiek pedig félárú jeggyel utazhatnak.


Továbbá nem kell menetjegyet váltania majd többek között a vak, hallássérült, a magasabb összegű családi pótlékban, illetve a fogyatékossági támogatásban részesülő, a gyógypedagógiai intézményekben és sajátos nevelési igényű gyermekeket foglalkoztató intézményekben tanulóknak.

Kísérőik és látogatóik szintén díjmentesen utazhatnak a jogszabályban leírt esetekben.
Díjmentesen utazhatnak a hadirokkantak és hadigondozottak, valamint a tartózkodási engedéllyel rendelkező menekültkénti, menedékeskénti vagy oltalmazottkénti elismerésüket kérő és ennek elismert emberek.

A díjmentesség a nagycsaládosokat is érinti

Ez a kedvezmény a szülő és a vele együtt utazó legalább három gyermek együttes utazására vonatkozik (a személyazonosság és a feltételek igazolására alkalmas okmányok felmutatásával).

A közalkalmazottak is olcsóbban, 50%-os kedvezménnyel utazhatnak márciustól, amelyet korlátlan számú utazáshoz igénybe vehetnek. Megszűnik a papíralapú, bélyegzőhelyes igazolás, helyette elektronikus regisztrációval érvényesíthetik a kedvezményt.

Életbe lépnek a 24 óráig érvényes „Vármegye24” és „Magyarország24” napijegyek is, amelyek az adott vármegyére szóló vármegyebérlettel illetve az országbérlettel megegyező feltételek szerint használhatóak fel.

A Vármegye24 999 forintba, a Magyarország24 4999 forintba kerül

További részletek :

https://www.volanbusz.hu/hu/jegy-es-berlet/helykozi-dijszabasi-informaciok/kedvezmenyek


Kiegészítő vasúti tarifák
A helyjegyköteles vonatokra a helyjegyek másodosztályon a nem InterCity minőségű szolgáltatás esetén változatlanul 300 Ft-ba, InterCity vonaton 990 Ft-ba (az utazás napja előtt megváltva 650 Ft-ba), 1. osztályon 1990 Ft-ba, prémium osztályon 2990 Ft-ba kerülnek majd.

A kutya és kerékpár szállítása bármilyen viszonylatban egységesen 500 Ft lesz, a kísérő- és segítőkutyák szállítása természetesen továbbra is díjmentes.

Részletek

https://www.mavcsoport.hu/mav-csoport/elmult-evtizedek-legnagyobb-tarifareformja-helykozi-kozlekedesben?fbclid=IwAR2vySajLD9DN_4ZJDmvLFYzET91q8J3rlGl38GH-nxu0vHKP2Q4ho7FCqI

Partos Kápolna

A Sarlós Boldogasszony szentélyét egy Kilian nevű német építtette Leslie Vilmos váci püspök 1717. október 12-én kelt engedélyével. Az egykori puskapormalom dombján álló – ezért „partos” – kápolnát 1799-ben újjáépítették. Harangját, 1814-ben szentelték fel. Oltárképét egy gyöngyösi festővel készíttette el Lendvay Mátyás szolnoki főbíró. Jelenleg az 1955-ben, Hubay Gyula által festett másolat áll az oltár mögött.
Forrás Wikipédia
Fotó :Szénási Korimné Andrea

A béke és a szerelem

🌹A BÉKE rózsája!
🥀40 tő rózsát ültetünk el, a BÉKE jegyében!

😇Csatlakozván Böjte Csaba atya felhívására, mostantól a Széchenyi városrészben is megtalálható lesz a BÉKE és a Szerelem ösvénye!

❤️Szívügyünk a Széchenyi ❗️

A béke rózsája!

Végtelenül szomorú élő egyenesben látni, ahogy modern fegyverekkel, precíz mérnöki tudással megtervezve, ölik egymást az emberek, mind több helyen!

Mit tehetünk mi egyszerű emberek!? Elmondhatjuk döbbenten félelmeinket, egyik – másik fél iránti szimpátiánkat, vagy éppen gyűlöletünket, bele bonyolodhatunk végnélküli komment áradásba, amíg a rettegés, a félelem meg nem bénít. Mindez helyett, panasz helyett ültessünk el egy rózsát, ápoljuk, gondozzuk, hogy világunk ne lángba, vérbe boruljon, hanem virágba, Csaba t. Magnificat.ro – Böjte Csaba OFM – Dévai Szent Ferenc Alapítvány honlapja.

Templomaink

⛪Kilencven esztendeje szentelték fel az Eötvös téri Jézus Szíve templomot.
👉Ha volt település az országban, ahol üldözték a hitéletet és az egyházat, akkor Szolnok ilyen hely volt.
✝️S ha volt város, ahol büntetés nélkül nem lehetett a templomokat látogatni, akkor a jászkunsági város ugyancsak ezen települések közé tartozott.
😌Aki ISTEN előtt letérdel, az bárki előtt állva tud maradni!
😌Mindig öröm gyermekeimet Isten házában szolgálni látni

Pizza Sprint Családi futás



A IV. Pizza Sprint Élményfutás és Félmaratonon –

idén újdonságként –

bevezetésre kerül a családi futás kategória, ahol a szülő és gyermek közösen futhat le egy nagyon rövid (kb. 1 km-es) távot. A cél, hogy a család egy közös élményben vegyen részt.
Nincs alsó korhatár, akár babakocsival is lefuthatják a vállalkozó kedvű szülők.
Nevezni a helyszínen lehet.
Időpont: 2023. május 21., vasárnapHelyszín: Szolnok, Kossuth térCsaládi futás kategóriában nevezni a helyszínen lehet 10:00-ig.
Nevezési díj: 1000 Ft/család (1 szülő+1 gyermek)

A nevezési díj tartalmazza:

-A versenyen való részvétel joga
-Mini indulócsomag
-Ingyenesen letölthető fotók a versenyről
-Egészségügyi biztosítás
-Rendőrök, polgárőrök által biztosított útvonal
-Öltözési lehetőség
-Bőséges ellátás a célban
-Ruhatár (értékmegőrzést nem vállalunk!)

Házi tücsök

☝️Nem árt tudni
A KÖVETKEZŐ

“általános népességnek szánt” termékek hamarosan forgalomba kerülhetnek házi tücskpor (Acheta domesticus) hozzáadásával:

– Többmagvas kenyér
– Többmagvas zsemle
– Keksz és kenyérszelet
– Gabonaszelet
– Száraz előkeverékek pékárukhoz
– Kekszek
– Száraz töltött és töltetlen tésztatermékek
– Szószok
– Feldolgozott burgonyatermékek
– Hüvelyeseken és zöldségeken alapuló ételek
– Pizza
– Általános tészta- és tejsavópor termékek
– Húshelyettesítők (vegetáriánus húsalternatívák)
– Levesek és leveskoncentrátumok, levesporok
– Kukoricaliszt alapú snackek
– Sörszerű italok
– Csokoládétermékek, diófélék és olajos magvak
– Rágcsálnivalók (a chipsek kivételével) és húskészítmények.

Az engedély 2023. január 24-én lépett hatályba.
Forrás: Az EU Hivatalos Lapja

« Régebbi bejegyzések Recent Entries »