Category Archives: szolnok

🔴Tudta, nem tudja, tudni fogja! ✌️

🏫A Tiszaparti Római Katolikus Gimnázium sokunknak “Alma Mater” , (én a gyakorlati időmet töltöttem itt), jelenleg több mint 600 gyermek neveléséről, tanításáról gondoskodik.
⛏️Nagy örömünkre, energetikai korszerűsítésen esik át(napelem, hőszigetelés, radiator szabályzók, villany stb. ).
✅A felújítást a Váci Egyházmegye, a Magyar Állam és az Európai Unió közös támogatásával valósul meg.
🔴Az egyház nem csak lelki, hanem szellemi élet központja is.
🙏Köszönjük, hogy ismét egy szolnoki közintézmény újulhat meg

Egyszerűen csak annyit, hogy “béke”.

✌️Időnként megkérdezik tőlem, hogy “mit győzött le már megint képviselő úr?!”
✅Sokan értik a kezdettől fogva jelképesen küldött üzenetemet, ✌️
✅De, szeretném megválaszolni itt is, hogy mit jelent számomra és mit szeretnék üzenni minden fotómon a ✌🏻 jellel.

✅Egyszerűen csak annyit, hogy “béke”.

✅Tetteinkbe, szívünkbe, szavainkba , törekedjünk erőszakmentes közösségek kialakítására, amelyek képesek gondoskodni közös otthonunkról.

♥️Szolnok az otthonunk! ✌🏻❤️😉

Nyolcszáz év után Szolnokon is.

🌟Nyolcszáz év után először újra láthatjuk a betlehemi csillagot karácsonykor.

🌟Amennyiben tiszta, derült az ég, délnyugati irányban tekinthetjük meg naplemente után. Maga a jelenség hatalmas fénnyel jár, és szabad szemmel is jól látható.

🌟Jövő hétfőn  rácsodálkozhatunk egy ritka jeleségre, késő délután, öt óra tájt. A Jupiter és a Szaturnusz rég nem látott egymáshoz közel állását tekinthetjük meg, 6–10 percre. Legközelebb hasonló jelenség 2080-ban lesz látható. Aki gyönyörködni szeretne benne, annak érdemes elcsípnie, mert hatvan évet várhat rá, ha elmulasztja – mondta Kiss László csillagász.

Jöhetnek az engedély nélküli kutak, mostmár legálisan!

Az Országgyűlés elfogadta a 2020. december 16-án benyújtott módosítási javaslatot, mely szerint nem szükséges vízjogi engedély a mezőgazdasági öntözési célú kút létesítéséhez, üzemeltetéséhez és megszüntetéséhez, ha a következő feltételek együttesen teljesülnek (28/A. §):

a) a kutat a vízbázisok védelméről szóló kormányrendelet szerint kijelölt, kijelölés alatt álló vízkészlet igénybevétele nélkül, továbbá a hatósági nyilvántartásban szereplő talaj vagy talajvízszennyezéssel nem érintett területen létesítik,

b) a kút talpmélysége az 50 métert nem haladja meg és az első vízzáró réteget nem éri el,

c) a kúthoz kapcsolódó öntözőrendszer kizárólag a létesítő, üzemeltető művelése alatt álló területek öntözését szolgálja,

d) felszíni vízkivételi lehetőség az érintett területek vonatkozásában nem vagy – a megvalósítás műszaki költségeihez képest – aránytalanul nagy költség mellett áll rendelkezésre, és

e) a kutat a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló kormányrendelet szerint a hatósági nyilvántartásba a létesítő, üzemeltető bejelentette, továbbá a víz mennyiségének mérését biztosító digitális kútvízmérővel felszerelte.

Fontos módosítás ezen túl, hogy mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az, aki engedély nélkül létesített kút esetében 2023. december 31-ig benyújtja a vízjogi fennmaradási engedélyezés iránti kérelmét az illetékes hatósághoz és azt kútvízmérő órával felszereli. Ez azokra a kutakra érvényes, amelyeket “Az egyes törvényeknek a polgárok biztonságát erősítő módosításáról” szóló 2020. évi XXXI. törvény hatálybalépését megelőzően, tehát 2020. július 1. előtt létesítettek.

A törvénymódosítás teljes szövege itt érhető el. A megszavazott módosító javaslat a köztársasági elnök aláírására vár.

forrás :agroinform.hu

Aki nem tanul tovább, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizessen.

Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.

Ha a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el – és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra –, akkor december 16-ától (a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól) egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. Ez idén havonta 7710 forint, naponta 257 forint-írta a NAV.

Széchenyi orvosi rendelő

✌️A Széchenyi körúti orvosi rendelő épületének komplex felújítása valósult meg. 👩‍⚕️A felújításra kerülő rendelőkben az alábbi 5 alapellátási funkció működik és került fejlesztésre:

✅4 felnőtt háziorvosi praxis,

✅4 házi gyermekorvosi praxis,

✅4 védőnői körzet,

✅3 vegyes fogorvosi praxis,

✅1 iskolafogászati körzet .

♥️Szívügyünk a Széchenyi ❗️

« Régebbi bejegyzések Recent Entries »