✌️ Több, mint 10 éve hoztam elsőszülött fiamat beszoktatásra az Aranyi Sándor Úti bölcsödébe. ✅Már akkor felújításra szorult. 👉Megígértem magamnak, ha egyszer a Jóisten úgy akarja és beleszólhatok a város ügyeibe, akkor azon dolgozom majd, hogy ez az épület kívül-belül megújuljon. 💪Sokat dolgoztunk ezért. Örülök, hogy a jelenlegi ellenzéki képviselőtársaknak is tetszik, bár a küzdelemről lemaradtak🙂 👶Márciusban már egy korszerű bölcsibe jöhetnek városrészünk gyermekei. ♥️Szívügyem a Széchenyi ❗️✌️💪♥️
✌️Elkezdődtek a munkálatok. ✅ A tornacsarnok az élet kicsinyített mása, hiszen az élet is egy folyamatos küzdelem.
⛹️♀️🤸 A sportolás során gyermekeink kiválóan fel tudnak készülni arra, hogy majd az útjukba kerülő nehézségeket sikeresen és eredményesen leküzdhessék. 🙋♀️🙋♂️
Míg Nyugat-Európa nagyvárosaiban mecsetek épülnek, addig itthon és egyben Szolnokon, egyre több templom újul meg. Köszönet azoknak, akik szívükön viselik csodálatos értékeink sorsát és sokat tesznek, dolgoznak érte. Köszönjük az áldozatos munkát! Köszönet Magyarország kormányának is!
☎️ Elérhetőség/információ: Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális Támogatások Osztálya 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. Tel: 56/503-583
👉 Következik: Települési gyógyszertámogatás – a havi rendszeres gyógyszerköltséghez biztosított támogatás
✅Közös erővel és kitartással sikerült elérni, hogy a Szolnok Tv újra műsorára tűzte a közkedvelt Napi Üzenet című, keresztény műsort.
✅Emlékeztetünk arra, hogy a KDNP Szolnok már az első pillanatoktól tiltakozott a keresztény szolnoki felekezetek hitéletéről szóló műsor száműzése miatt.
🙏Köszönjük mindazoknak, akik ügyünket lelkesen és kitartóan támogatták! Köszönjük a Szolnok Tv új vezetőségének, hogy támogatta kérésünket a műsor visszaállításáról!
💪Közösen megmutattuk, hogy harcos kiállással látszólag vesztes csatákban is lehet győzelmet elérni!
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldás, békesség! Erős vár a mi Istenünk!
✌️Közel 150 köbméter illegális hulladékot számoltunk fel múlt héten a Meggyesitelepen. ☝️Az illegálisan lerakott hulladék a környezetünkre és az egészségünkre is ártalmas. 👉Mint ismert, egy elkészült törvényjavaslat szerint a jövőben szigorúbban büntetnék az illegális hulladéklerakókat. 👉 Eszerint három évig terjedő szabadságvesztés járhatna annak, aki illegális hulladékgazdálkodási tevékenységet folytat, és annak is, aki jelentős mennyiségű – 1000 kilogramm vagy a 10 köbmétert meghaladó – hulladékot helyez el. 👉10 ezer kilogramm vagy 100 köbméter esetén ezért már öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható lenne. ♥️Vigyázzunk környezetünkre és az egészségünkre!
✌️Megépül Karczag Laszló és az Aranyi Sándor Úti útnál, a gyógyszertárnál a közlekedési lámpa.
✅Kezdeményezésemre, három lámpa már működik városrészünkben, sajnos forrás miatt a 4. lámpa csak most épül meg.
✌️Mivel tanárember (is) vagyok, s ráadásul 4 gyönyörű gyermek édesapja, ezért a BIZTONSÁG alapvető kérdés a számomra. ✅Azt szeretném, ha időseink egy bevásárlás vagy háziorvosi, gyógyszertári látogatás után épségben érhetnének haza otthonaikba. ✅Éppen úgy, ahogy gyermekeink, amint véget ér az iskola. ✅Az önkormányzati képviselőséget nem lehet félvállról venni – kötelezettségünk van a választópolgárok felé. ✅Védenünk kell életüket, biztonságukat mindamellett, hogy gondoskodunk a jövő kérdéseiről is az önkormányzat ülésein.
♥️Számomra mindig nagyon fontos volt a Széchenyi városrész ügye. Nagyon szeretném, ha egyre inkább közösséggé formálódnánk, megtanulnánk tisztelni, becsülni egymást, az itt élőket. Ezért is dolgozom.
Gyermekeink, időseink érdekében MINDENKIT KÉREK: vezessünk figyelmesen, közlekedjünk óvatosam Szolnokon és a Széchenyi városrészben !