Mit is ünneplünk május 1-jén?A népi hagyományaink szerint május első napján zöld ágakkal, virágokkal díszítették a házakat, illetve már az 1400-as évektől jegyzik magát a májusfa-állítás szokását is. A májusfa más népi nevei: hajnalfa, jakabfa vagy májfa.A legények azoknak a lányoknak állítottak májusfát, akinek udvarolni szerettek volna.A májusfa-állítás az egész ország területén elterjedt hagyomány volt, jellemzően jegenye vagy nyárfa (a magassága miatt!) ágait díszítették színes szalagokkal. A Palócoknál a fát a legény állította, de a lány díszítette fel. Jellemző kapcsolódó hagyomány még a májusfa-kitáncolása vagy kidöntése pünkösdkor, amikor nagy dínom-dánom, táncmulatság közepette kidöntötték a fát.Ugyanakkor említésre méltó a kelta hagyományokban Beltane (ír-kelta: Bealtaine) ünnepe, mert hagyományainkkal közös szálakon indult. Bel a kelta fényisten tüzét jelenti a szó maga. Eredetét a közel-keleti Baal istenre vezetik vissza.A Beltane ünnep szimbólum a májusfa, ami Bel Istenséget jelképezi, míg a virágok és a zöld lombok az Istennőt jelképezik. A hagyományok szerint Beltane jelenti az életerő és a szenvedély megújulását, újjá születését.Beltane eredetileg kelta (egyes források szerint druida) tűzfesztivál volt, amikor az Istennő és a Szarvas istenség egyesülését ünnepelték, voltaképpen tehát a termékenység ünnepe is!Beltane az ifjú Isten férfivá serdülésének ünnepe, mert ekkor szeret bele az Istennőbe, és szerelmük beteljesül a mezőkön, virágos réteken. Az Istennőben megfogan az Istenség, így szűkebb értelemben az Istennő, (és ezáltal a NŐ), termékenységének, megtermékenyülésének ünnepe!A virágok, zöld lombok és a színes szalagok, kendők az Istennőt jelképezik, maga a májusfa pedig az Istenséget. Beltane jelenti az életerő, a szenvedély visszatérését, és a vágy beteljesülését.Érdekességek:– az ünnep hagyományos színei: a piros és a fehér, valamint a zöld lombok.– a ház védelmére virágszirmokat hintettek szét, majd összesöpörték egy sarokba, és a ház köré hordták.– Az ünnep hagyományos mesterségei: a szövés, fonás – és minden olyan tevékenység, melynek lényege abban áll, hogy két különböző szubsztanciából létrejön egy új, harmadik minőség, Beltane szellemében.Kedves hagyományok:Május elsejének reggelén szalagokat kötni egy tetszőlegesen kiválasztott fára. Minden szalag felkötése előtt kívánni valamit.Összeírni minden idejétmúlt, hátráltató gondolatodat, félelmedet, megnevezni a szorongások és aggodalmak tárgyát, mindezeket felírni egy-egy papírdarabra és rituálisan elégetni egy „üstben”, vagy egy tálkában.

Vigyázzunk egymásra ❗️

A szájmaszkot az első használat előtt javasoljuk kimosni. A szájmaszk 90 fokon mosható! A szájmaszkot 4 óra használat után feltétlenül vegyük le és sterilizáljuk, fertőtlenítő főzést végezzük el, szárítsuk meg, vasalás után újra használható.

A textil, mosható szájmaszk egyszer használatos maszkokkal szembeni előnye, hogy hónapokig használható, azonban nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy megfelelő sterilizálás mellett. Felhívjuk figyelmüket, hogy a vírusok ellen egyetlen maszk sem véd 100%-ban,azonban a fertőzés prevenciója érdekében fontos az izolálás.

A

Újra indulás

☝️Fontos bejelentés tett a miniszterelnök!
👉Vidéken az üzletek korlátok nélkül kinyithatnak, az éttermek teraszai kinyithatnak, az arc eltakarása kötelező marad.
✅ A szabadtéri strandok látogathatóak lesznek.
✅ Továbbra is be kell tartani az 1,5 méteres távolságot, valamint az üzletekben és a tömegközlekedésben kötelező lesz a maszk viselése, vagy az arc eltakarása.
✅ Az idősek védett időzónáját továbbra is fenntartjuk.
✅ Péntektől a virágüzletek korlátozás nélkül nyitva tarthatnak, hiszen anyák napjára készülünk.

HÉTFŐTŐL Változtatások – csak vidéken!

Gulyás Gergely: az időseknek továbbra is 9-12 óra a vásárlási időzóna, lehetőleg mindenki hordjon maszkot, és tartsa be a 1,5 méteres távolságot. Május végéig biztosan nem áll vissza az oktatás. Marad az ingyenes parkolás az egész országban, csökkent ezáltal a tömegközlekedés használata. A rendezvénykorlát továbbra is érvényben marad, augusztus 15-éig. Vidéken eltöröljük a kijárási korlátozásokat, de épp emiatt azt kérjük, mindenki legyen óvatos. A szájmaszk és a távolságtartás kötelező. Május 4-től engedélyezett az éttermek, szállodák szabad téri nyitvatartása. Az üzletek is időkorlát nélkül lehetnek nyitva. Strandok, állatkertek, szabad téri múzeumok megnyithatnak. Szolgáltatások korlátozás nélkül nyújthatóak, sportolás lehetséges, versenyek zárt körben lehetségesek. Esküvők megtarthatók. A magánegészségügy újraindulhat (mankója a közegészségügynek), a közegészségügy négy lépésben szintén. Részletek hamarosan. Érettségi: csak írásbelik lesznek.

👉Együttműködés a polgárőrséggel városrészünkben is.☝️Arcmaszkokat vittem polgárőreinknek mert, a szolnoki piacok április 17-e óta csak maszkban látogatható polgármesteri hatáskörben elrendelt a koronavírus lassításáról szóló kormányrendelet értelmében nem csak hétvégén, hanem hétközben is.🤝Ezt ellenőrzik, polgárőreink a Széchenyi piacon is, valamint a Szolnok Megyei Jogú Város által ingyen biztosított maszkokkal látják el azokat akiknek nincs.Vigyázzunk egymásra ❗️

❗️Újdonságok a kisgyermekes családoknak❗️

ℹ️Ahol a bölcsődék-óvodák bezártak, ott április 30-tól kötelező ügyeletet biztosítani. Természetesen ügyelni kell a szigorú járványügyi előírásokra, a gyerekek maximum öt fős csoportokban lehetnek.
ℹ️A munkahelyek számára is lehetővé teszi a kormány a gyermekfelügyelet megszervezését annak érdekében, hogy a 14 évesnél fiatalabb gyermeket nevelő munkatársaik számára ilyen lehetőséget is nyújthassanak.

Diploma

Mintegy háromezer Szolnokon végzett hallgató kapja meg diplomáját a kormány nyelvvizsgamentesség lehetőségét biztosító rendelete alapján.

A rendelet azokra vonatkozik, akik záróvizsgát tettek, ám nyelvvizsga hiányában nem tudták kézhez kapni oklevelüket. A postai úton érkező oklevél sokak számára jelent kedvezőbb feltételeket a munkavállalásban.

Fontos tudni

👉 Hatósági házi karanténban lévők száma Szolnokon 141 fő.

☝️ Egészségügyi maszk viselése, ennek hiányában az annak rendeltetését betöltő, orrot, szájat takaró textil funkcionális használata az üzletekben, gyógyszertárakban, tömegközlekedési eszközökön, zárt terül helyiségekben SZOMBATON 0 ÓRÁTÓL a VESZÉLYHELYZET VÉGÉIG kötelező!

☝️ Háromnál több személy közterületen nem csoportosulhat, kivéve, ha hatósági igazolvánnyal igazolható a csoportosulók közös háztartásban élése.

✅ Összesen 515 önkormányzat bérlakás (szociális és nem szociális) lakói éltek a lakbérkedvezménnyel. Összesen 8,2 millió forinttal segítettük ezeket a családokat.

✅ Újabb védőfelszereléssel, fertőtlenítővel segítettük a háziorvosokat, összességében 6,7 millió forint értékben.

☝️ Kérem, a maszkok viselésére vonatkozó szabályokra fokozottan figyeljenek oda!

☝️ Maszkok továbbra is igényelhetők hétköznap 8 és 16 óra között az alábbi telefonszámokon:

☎️ 56/503-850 ☎️ 56/503-860

« Régebbi bejegyzések Recent Entries »