Tag Archives: MVM OTSZ

Fűtés indításáról

Fűtés szolgáltatás indításaAz MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató Zrt. Szolnoki Üzemegysége (5000 Szolnok, Széchenyi krt. 2.) értesíti a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a hőmérsékleti előrejelzés alapján – figyelembe véve a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 41/2005. (X.28.) számú önkormányzati rendeletét – a fűtésszolgáltatást 2025. október 01-én (szerdán) fokozatosan elindítja.Megkérjük a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a távfűtés zavartalan indítása érdekében valamennyi radiátorszelepet a fűtés indítása előtt és az elindításkor szíveskedjenek teljesen nyitott (5-ös) állásba csavarni és azt úgy hagyni!A légbuborékok miatt a radiátorszelepeket a fűtés indítása után is 1-2 napig javasolt nyitott állapotban tartani, és csak azt követően olyan fokozatba állítani, ami igényük szerint kellemes hőmérsékletet biztosít.Azokon a fogyasztási helyeken, ahol a szolgáltatás indítását követően még nem igénylik a fűtést, a lakóközösség közös képviselője / az adott intézmény vezetője által aláírt nyilatkozat alapján kérhetik annak leállítását.Köszönjük együttműködésüket és kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!MVM OTSZ Zrt.
Szolnoki üzemegység

MVMOTSZ ügyfélszolgálat

Tájékoztatjuk, hogy az MVM OTSZ Zrt. szolnoki ügyfélszolgálati irodája 2024. március 25. napjától új helyre költözik.

Az iroda új címe:
Szolnok, Sólyom u. 3. (régi Sberbank fiók).
Az Iroda új telefonszáma: +36-56-999-101
Az ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje az alábbiak módosul:
Hétfő: 8:00 – 14:00
Kedd: 8:00 – 14:00
Szerda: 7:00 – 19:000
Csütörtök: 8:00 – 14:00
Péntek: zárva

Rehó János önkormányzati képviselő

Fűtési szezon

☝️Fontos információ lehet!

💨A folyamatos távhőszolgáltatás időszaka október 15-től április 15-ig tart, maga a fűtési szezon viszont a távhőtörvény szerint szeptember 15-től a következő év május 15-ig
🌆Szolnokon akkor fűt a szolgáltató, amikor a napi középhőmérséklet előre láthatólag három egymást követő napon 12 Celsius fok, vagy egy napon át 10 Celsius fok alatt marad.
❤️Remélem segíthettem. ❤️Szívügyem a Széchenyi❗️

Okosmérés a távhőellátásban

⚠️Távhő a Széchenyin!
👉Fontos fejlesztés a távhőszolgáltatást illetően
👉Városrészünkben hamarosan, új elektronikus eszközök lesznek, amelyek megteremtik a lehetőségét a rádiós rendszerű jeltovábbításnak, azaz az időszakos fogyasztás leolvasásához nem kell az ügyfeleket zavarni.

A szolnoki távhőtermelést és szolgáltatást ellátó MVM OTSZ Zrt. a nemzetközi közbeszerzés keretében kiválasztott hazai vállalkozó bevonásával megkezdi a modern fűtési költségosztók és használati melegvízmérők cseréjét a vármegyeszékhelyen.A részletekről Szalay Ferenc polgármester és Lázár Mózes, az MVM OTSZ vezérgigazgatója beszélt a városházán megtartott sajtótájékoztatón.

Az új elektronikus eszközök megteremtik a lehetőségét a rádiós rendszerű jeltovábbításnak, azaz az időszakos fogyasztás leolvasásához nem kell az ügyfeleket zaklatni. Az adatok gyűjtése és továbbítása automatikusan fog megvalósulni, majd azok tárolása, rendszerezése és feldolgozása egy – a készülékekkel egyidejűleg kialakított – okos mérési rendszerben történik. A mérőcsere program igen fontos mérföldkő és előrelépés a modern távhőellátás megteremtése érdekében. A beruházás egyidejűleg mind a fogyasztók, mind a szolgáltató számára az energiával való további takarékoskodás területén új lehetőségeket is teremt.

A következő fűtési szezon kezdetéig közel 27 ezer költségosztó és mintegy 6 500 használati melegvízmérő (HMV) cseréjét fogják elvégezni a szakemberek.

A költségosztók cseréjébe bevont ügyfelek száma: 7 590

A HMV cserébe bevont ügyfelek száma: 4 441

A mérőcserében érintett lakosok és egyéb partnerek kiértesítése hamarosan megkezdődik és folyamatos lesz, de az érdeklődők tájékozódhatnak az MVM OTSZ Zrt. honlapján is (www.mvmtavho.hu).

A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal 2021-ben egy rendkívüli helyzetben az MVM OTSZ Zrt.-t jelölte ki a szolnoki távhőszolgáltatás átvételére. A városvezetés és a szolgáltató cég közös szándéka az ellátásbiztonság növelése és további korszerűsítési célú fejlesztések megvalósítása.