Tag Archives: önkormányzati választások

Bérleti díj emelés

🏢Szolnokon ismét emelkednek az önkormányzati lakások bérleti díjai, ezúttal 35-%-kal, a nem szociális alapon kiadott és 10 %-kal a szociálisan kiadott önkormányzati lakásoknak.
💼A mostani polgármester, Györfi Mihály korábban élesen kritizálta elődjét, Szalay Ferenc  hasonló intézkedésekért.

😡Akkor “bosszúcsomagnak” nevezte a lakbéremelést, most viszont ugyanazzal a lépéssel szembesíti a város lakóit – vajon most kinek a bosszújáról van szó?

⚖️Györfi kampányígéretei és a mostani döntései között óriási ellentmondás van, ami számomra elfogadhatatlan.

🔕Ezért én NEM támogattam az előterjesztést!

Győzelem

🤝Tisztelt Támogatóim és Barátaim!
❤️Hatalmas öröm és megtiszteltetés számomra, hogy bejelenthetem: megnyertem a választást!
✌️Ez a győzelem mindannyiunk közös sikere, és minden egyes szavazat, amit kaptam, egy bizalmi szavazat is egyben. Köszönöm a támogatásukat!

❤️Ez a győzelem azt bizonyítja, hogy együtt képesek vagyunk változást hozni. Az előttünk álló időszakban mindent megteszek azért, hogy megfeleljek az elvárásoknak, és megvalósítsam azokat a célokat, amelyeket közösen tűztünk ki.

❤️Köszönetet mondok mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult ehhez a sikerhez. Együtt fogunk dolgozni egy jobb jövő érdekében, és közösen érjük el a kitűzött céljainkat.

✌️Mégegyszer köszönöm, hogy bizalmat szavaztak nekem.

Tisztelettel és hálával,
REHÓ JÁNOS

Tóth Áron hazudott!

A Szolnoki zöld politikus beismerte, hogy valótlan dolgokat állított, vagyis magyarul : hazudott Önöknek!

Alább olvasható a beismerése⬇️

“A 2019-es önkormányzati választási kampányban több valótlan kijelentést tettem facebook oldalamon politikai ellenfelemről, Tasnádi Zoltánról, valamint gyermekkori barátjáról, Lados Tamásról.

Valótlanul állítottam, hogy Lados Tamás Tasnádi Zoltán strómanja.
Valótlanul állítottam, hogy Lados Tamás nevén olyan üzleti befektetések lennének, mint a repülőtéri kantin.
Ugyancsak valótlanul írtam azt, hogy Tasnádi Zoltán Lados Tamáson keresztül szerezne tulajdonrészt egy Szapáry úti kávézóban.
Valótlanul állítottam, hogy Lados Tamás garázssort építene a Hild Viktor úton.
Valótlanul állítottam, hogy Lados Tamás egyik vállalkozása ruházatot szállítana a magyar kosárlabda válogatottnak.
Lados Tamásnak semmilyen gazdasági tevékenysége nem köthető Tasnádi Zoltánhoz!
A politikai céllal megfogalmazott valótlan állításaim veszélybe sodortak egy harminc esztendős barátságot. Állításaim miatt személyem ellen büntetőeljárás indult, mely során elismertem felelősségemet. Mivel mentesülni szeretnék az eljárás negatív következményei alól, ezért ennek a posztnak a közlésével szeretnék bocsánatot kérni Lados Tamástól.

Természetesen Lados Tamást személyesen is felkerestem, megbeszéltük a történteket és bocsánatot kértem tőle. Ő ezt elfogadta.#

Forrás :https://www.facebook.com/323625058197042/posts/773100876582789/