Tag Archives: Rehó János

👉 𝙑𝙀𝘿𝘿 É𝙨𝙯𝙧𝙚, 𝙏𝙚𝙙𝙙 𝙨𝙯ó𝙫á, 𝙎𝙯ó𝙡𝙟 𝙍Á!

✌️Közel 150 köbméter illegális hulladékot számoltunk fel múlt héten a Meggyesitelepen.
☝️Az illegálisan lerakott hulladék a környezetünkre és az egészségünkre is ártalmas.
👉Mint ismert, egy elkészült törvényjavaslat szerint a jövőben szigorúbban büntetnék az illegális hulladéklerakókat.
👉 Eszerint három évig terjedő szabadságvesztés járhatna annak, aki illegális hulladékgazdálkodási tevékenységet folytat, és annak is, aki jelentős mennyiségű – 1000 kilogramm vagy a 10 köbmétert meghaladó – hulladékot helyez el.
👉10 ezer kilogramm vagy 100 köbméter esetén ezért már öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható lenne.
♥️Vigyázzunk környezetünkre és az egészségünkre!

❤️Szívügyem a Széchenyi ❗️

Tűzifa


✌️A korábbi évekhez hasonlóan idén is tüzifával segíti a rászorulókat Szolnok városa🙏 a Humán Szolgálgató Központ koordinálásával.
✅ Többszáz családhoz jut el a következő hetekben a családonként több mint 300 kg tüzelő.♥️Szívügyem a Széchenyi❗️

Egyszerűen csak annyit, hogy “béke”.

✌️Időnként megkérdezik tőlem, hogy “mit győzött le már megint képviselő úr?!”
✅Sokan értik a kezdettől fogva jelképesen küldött üzenetemet, ✌️
✅De, szeretném megválaszolni itt is, hogy mit jelent számomra és mit szeretnék üzenni minden fotómon a ✌🏻 jellel.

✅Egyszerűen csak annyit, hogy “béke”.

✅Tetteinkbe, szívünkbe, szavainkba , törekedjünk erőszakmentes közösségek kialakítására, amelyek képesek gondoskodni közös otthonunkról.

♥️Szolnok az otthonunk! ✌🏻❤️😉

AZ új magyar közösségi hálózat: a Hundub

Pál Csaba, a Hundub alapítója a Magyar Nemzet kérdésére elmondta: ezen a platformon a szólás és a vélemény szabadsága alapvető lesz, viszont a hagyományos közösségi oldalakhoz képest számos új funkciót is kínál a felhasználók számára.
Az oldalam követéséhez értelemszerűen alapfeltétel a Hundub-regisztráció.

A bal felső sarokban elhelyezkedő keresőbe írjuk be, Rehó János, válasszuk ki az Oldalak menüpontot, és máris ott megtalálnak. De így a legegyszerűbb: katt ide!

Széchenyi orvosi rendelő

✌️A Széchenyi körúti orvosi rendelő épületének komplex felújítása valósult meg. 👩‍⚕️A felújításra kerülő rendelőkben az alábbi 5 alapellátási funkció működik és került fejlesztésre:

✅4 felnőtt háziorvosi praxis,

✅4 házi gyermekorvosi praxis,

✅4 védőnői körzet,

✅3 vegyes fogorvosi praxis,

✅1 iskolafogászati körzet .

♥️Szívügyünk a Széchenyi ❗️

A kerti nyesedéket, decemberben is elszállítjuk!

SZÉCHENYI VÁROSRÉSZ ZÖLD FEDELŰ EDÉNY ÜRÍTÉSÉNEK PLUSZ IDŐPONTJA: 2020. december 10. csütörtök (Barátság u., Bartók B. u., Csóka út, Daru u., Fácán u., Félcsizma út, Fényes A. u., Fogoly u., Gyermekváros u., Halom u., Háló u., Harcsa u., Harmat u., Háromrózsa u., Ha􀆩yú u., Holló u., Kaán K. u., Kárász u., Kígyó u., Kisgyep u., Málna u., Mályva u., Mécsvirág u., Nád u., Nyár u., Nyírfa u., Nyúl u., Pacsirta u., Panda köz, Pillangó út, Pipacs tér, Puszta u., Sárkány u., Selyem u., Seregély u. Szarvas u., Széchenyi krt., Szeder u., Újszászi u., Vadász u., Varjú út, Vércse u., Vidra u., Zagyvahíd u., Zerge u., Zöldfa u., Zsálya u.)

Új csúszdák épülnek a Tiszaligetben

A tiszaligeti termálfürdő teljes megújítását megvalósító beruházás alapkövét tavaly szeptemberben tették le. A projektet a Modinvest Kft. és a SWIETELSKY Magyarország Kft. valósítja meg, a beruházás a tervek szerint 2022 nyarán készül el. Most a Magyar Közlönyben jelent meg egy kormányhatározat, mely szerint újonnan nyújtott támogatásból:

  • új kültéri medencék épülnek a hozzájuk tartozó vízgépészeti rendszerrel,
  • megújul az 50 méteres medence,
  • valamint új csúszdák épülnek.

5800 négyzetméteres fürdőépület várja majd a látogatókat

Az új élményfürdőben kül- és beltéri medencék, vízi csúszdák, sportpályák, játszóterek, sétány és fitneszpark is várja majd a vendégeket.

A csónakázó tó új napozóstéggel bővül, a strand parkos, ősfás környezete megmarad, de komfortosabbá válik, és a fürdőhöz 46 új parkolóhelyet és kerékpártárolókat is építenek.

forrás :magyarepitok.hu

Mi a teendő, ha pozitív a teszteredményem?Covid-19 tennivaló!

Pozitív PCR lelet esetén, kötelező házi karanténba vonulni. A karantén alóli felszabadítás akkor történhet, ha a beteg legalább 3 napja láztalan, légúti tünetei megszűntek, és a tünetek kezdete után legalább 10 nap eltelt. Ekkor kövesse háziorvosa utasításait.

Az egészségügyi dolgozó 2 negatív PCR minta nélkül is visszatérhet munkahelyére
a tünetek kezdete/fertőzést igazoló PCR mintavételt követő 21. napon.

COVID-19 tünetei

Egy COVID-19 fertőzöttel való expozíciót követő 14 napon belül a következő tünetek alakulhatnak ki:

  • száraz köhögés
  • torokfájdalom
  • légszomj
  • fáradtság
  • láz

Gyakori az íz- és szaglásérzékelés zavar is, de gyakran semmilyen tünet nem jelentkezik.

Sajnos a hír igaz! Covid-19

✌️Többször örülhettem a pozitív teszteknek👶.
👎👎Sajnos ennek most nem örülök.
A hír igaz! 😒Bár az iskolában, az utcán nagy elővigyázatossággal élem az életem😷, mégis elért a koronavírus!


🤒Lázzal, gyengeséggel, és iszonyatos izom és ízületi fájdalmak, szagló- és ízlelőképesség megszűnések.🙏 Köszönöm az üzeneteket, az aggódást, az imákat. Őszintén nem kívánom ezt a helyzetet senkinek. Remélem, nem lesz hosszabb tíz napnál.

« Régebbi bejegyzések Recent Entries »