Tag Archives: távfűtés

Fűtés indításáról

Fűtés szolgáltatás indításaAz MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató Zrt. Szolnoki Üzemegysége (5000 Szolnok, Széchenyi krt. 2.) értesíti a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a hőmérsékleti előrejelzés alapján – figyelembe véve a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 41/2005. (X.28.) számú önkormányzati rendeletét – a fűtésszolgáltatást 2025. október 01-én (szerdán) fokozatosan elindítja.Megkérjük a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a távfűtés zavartalan indítása érdekében valamennyi radiátorszelepet a fűtés indítása előtt és az elindításkor szíveskedjenek teljesen nyitott (5-ös) állásba csavarni és azt úgy hagyni!A légbuborékok miatt a radiátorszelepeket a fűtés indítása után is 1-2 napig javasolt nyitott állapotban tartani, és csak azt követően olyan fokozatba állítani, ami igényük szerint kellemes hőmérsékletet biztosít.Azokon a fogyasztási helyeken, ahol a szolgáltatás indítását követően még nem igénylik a fűtést, a lakóközösség közös képviselője / az adott intézmény vezetője által aláírt nyilatkozat alapján kérhetik annak leállítását.Köszönjük együttműködésüket és kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!MVM OTSZ Zrt.
Szolnoki üzemegység

MVMOTSZ ügyfélszolgálat

Tájékoztatjuk, hogy az MVM OTSZ Zrt. szolnoki ügyfélszolgálati irodája 2024. március 25. napjától új helyre költözik.

Az iroda új címe:
Szolnok, Sólyom u. 3. (régi Sberbank fiók).
Az Iroda új telefonszáma: +36-56-999-101
Az ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje az alábbiak módosul:
Hétfő: 8:00 – 14:00
Kedd: 8:00 – 14:00
Szerda: 7:00 – 19:000
Csütörtök: 8:00 – 14:00
Péntek: zárva

Rehó János önkormányzati képviselő

Fűtési szezon

☝️Fontos információ lehet!

💨A folyamatos távhőszolgáltatás időszaka október 15-től április 15-ig tart, maga a fűtési szezon viszont a távhőtörvény szerint szeptember 15-től a következő év május 15-ig
🌆Szolnokon akkor fűt a szolgáltató, amikor a napi középhőmérséklet előre láthatólag három egymást követő napon 12 Celsius fok, vagy egy napon át 10 Celsius fok alatt marad.
❤️Remélem segíthettem. ❤️Szívügyem a Széchenyi❗️

Legyen béke!



🥺Európában mindenhol a háború és az arra adott szankciós válaszok miatt energiaválság alakult ki.
😔Európában egy év alatt az áram ára ötszörösére, a gáz ára hatszorosára emelkedett.
🧒🧑👱👱‍♀️👶A nagycsaládosoknak jelenleg is van kedvezményes fogyasztási limitjük, ami megmarad a jövőben is.

✅Egy háromgyermekes család ezentúl évente nem 1729 köbméterig, hanem 2329 köbméterig veheti igénybe a kedvezményt. Minden további gyerek után 300 köbméterrel emelkedik a limit.


✅ A távfűtésnél marad a rezsicsökkentés. 🇭🇺