Húsvét
Mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor szembe kell néznünk a halállal és az ettől való félelmünkkel. Nehéz elfogadni, ha egy szerettünk elmegy közülünk. Először tagadunk: velünk ez nem történhet meg, meggyógyul és minden a régi kerékvágásban megy majd tovább. Aztán összeroppanunk és kérdéseket teszünk fel: miért velünk történik mindez, miért most. Esetleg elkezdünk Istennel egyezkedni: Uram, add, hogy ezt és ezt még megélhesse, hogy még velünk lehessen eddig és eddig. A végén pedig elfogadjuk, hogy drága szerettünk visszaadja lelkét a Teremtőnek. Ekkor melléülünk, megfogjuk a kezét, és minden pillanatot kihasználva elbúcsúzunk tőle.
Nehéz a veszteséget feldolgozni ma is, nehéz lehetett a tanítványoknak is ott a keresztfa alatt. Mégis a nagypénteki kereszten maga Jézus mutatja az utat, a reménységet. Segít, hogy szembeforduljunk félelmeinkkel, bánatunkkal és ne görgessük magunk előtt, hanem legyőzzük őket. Isten Fia is átélte a szenvedést, Ő is félt, verejtékezett attól, ami Rá várt. Mégis szembenézett vele, legyőzte, hogy nekünk könnyebb legyen. Mert tudta, hogy az embernek ez már sok lenne.
Elvégeztetett, azaz elrendeztetett. Vissza tudunk-e nézni úgy szerettünk elmenetelére, hogy meglátjuk benne Isten vezető kezét? Hogyan lehet, hogy Isten elég erőt adott az ápoláshoz, a nehéz helyzet elviseléséhez? Nem szenvedett sokat szerettünk, el tudta rendezni az ügyeit, mindannyian el tudtunk búcsúzni tőle, szerető és gondoskodó család vette körül az utolsó perceiben is. Észrevesszük ezeket is a nagy fájdalom közepette? Ilyenkor válik oly igazzá, hogy
„Istent nem valami hegycsúcson, gyönyörű naplementében lehet látni, hanem nagy mélységekben, birkózások közepett.” Gyökössy Endre
Rehó János önkormányzati képviselő, Szolnok város KDNP frakcióvezetője, elnöke 