Category Archives: Magyarország

Országos és szolnoki iskolakezdési támogatás – fontos tudnivalók


Országos és szolnoki iskolakezdési támogatás – fontos tudnivalók
Az országos 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás nem általános juttatás, hanem szűk jogosultsági körhöz kötött szociális támogatás.

A kormányrendelet szerint csak meghatározott csoportok kaphatják:

Kik jogosultak az iskolakezdési támogatásra?

A támogatás három feltétel együttes teljesülése esetén jár.
A gyermeknek legalább egy alábbi feltételnek meg kell felelnie:

  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, 
  • tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos, ezért emelt összegű családi pótlék jár utána, 
  • sajátos nevelési igényű (SNI), 
  • Dobbantó programban vagy műhelyiskolai képzésben vesz részt, 
  • egyedülálló szülő neveli, 
  • gyermekvédelmi szakellátásban él, 
  • árvaellátásban részesül. 


A jogosultság jövedelmi küszöbhöz is kötött: a rendszeres gyermekvédelmi kedvezménynél az egy főre jutó havi nettó jövedelem főszabály szerint nem haladhatja meg a 64 125 forintot, egyedülálló szülő, illetve tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek esetén 69 825 forintot.


Ez azt jelenti, hogy a támogatás nem minden családnak segít, hanem főleg a legalacsonyabb jövedelmű háztartásoknak, miközben sok dolgozó család kimarad belőle.


Szolnoki iskolakezdési kedvezmény
Szolnokon külön rendkívüli települési tanévkezdési támogatás is igényelhető. Ezt az a szolnoki lakóhellyel rendelkező szülő vagy törvényes képviselő kérheti, aki a gyermeket saját háztartásában neveli, és akinek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a 150 000 forintot.


A szolnoki támogatás összege jövedelemtől függően gyermekenként 20 000, 15 000 vagy 10 000 forint lehet, és évente egyszer, július 1. és augusztus 31. között lehet rá kérelmet beadni.


Kinek jár Szolnokon?
Szolnoki lakóhellyel rendelkező szülőnek vagy törvényes képviselőnek.
Annak, aki a gyermeket saját háztartásában neveli.
Annak, akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem belefér a 150 000 forintos határba.
Olyan gyermek után, aki szeptemberben kezdi vagy folytatja alap- vagy középfokú tanulmányait.

Igénylés: Július 1. és augusztus 31. között a Polgármesteri Hivatal Szociális Támogatások Osztályán


A lényeg egyszerű: az országos támogatás szűkebb, a szolnoki kedvezmény pedig helyi, külön szabályokkal működik.

Trianon 🖤

🇭🇺Június 4. Van, aki a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját ünnepli és van aki NEM.
🇭🇺Számomra viszont június 4. “A nemzeti összetartozás napja”. 🇭🇺
Isten éltesse és tartsa meg a magyarságot!

Június 4-én, a trianoni békeszerződés 106. évfordulóján 16.30-kor harangozunk templomainkban, 5 percen át


🇭🇺EGY VÉRBŐL VALÓK VAGYUNK 🇭🇺

Tiszaligeti fürdő

🛑 OLCSÓBBAN LÁTOGATHATJÁK A SZOLNOKIAK A Tiszaligeti STRANDOT? BENYÚJTOTTAM AZ ELŐTERJESZTÉST!

🛝 Be nyújtottam azt az előterjesztést a közgyűlés elé, amely a helyi polgárok anyagi terheinek érdemi csökkentéséről szól.

🛝Amennyiben a képviselő-testület többsége elfogadja a javaslatomat, a szolnoki lakosok jelentős kedvezménnyel válthatnak majd jegyet és bérletet a strandra.

🛝Míg az általános árak szinten maradnának, a szolnoki lakosoknak biztosított kedvezmény mértékét 20%-ról 28%-ra emelésre teszek javaslatot, így a helyi árakat határozottan lejjebb faragjuk!

🛝A KDNP  elve egyszerű: A szolnoki polgároknak alanyi jogon jár, hogy a saját városukban, az Önök adójából is működő intézményeket olcsóbban vehessék igénybe a pihenés és a sportolás céljából.

🛝Mi nem csak beszélünk a családok és az idősek támogatásáról, hanem konkrét, forintban mérhető javaslatokat teszünk le az asztalra.
Most a közgyűlési többségen a sor.

❤️Otthonunk Szolnok

Miből lesz a cserebogár?☺️


Néha a legnagyobb álmok egy egyszerű gondolattal kezdődnek. Mindig is lenyűgöztek azok a városok, amelyek a körforgalmaikban elhelyezett szimbólumokkal hirdetik a saját identitásukat.

Arra gondoltam, miért ne lehetne Szolnoknak is egy olyan jelképe, ami azonnal megdobogtatja a helyiek szívét? Így született meg a helikopteres körforgalom ötlete.


A sors és a jó ötletek persze gyorsan szárnyra kapnak. A felvetésem valahogy eljutott a kecskeméti vezetéshez is, és mivel egy repülőgépet statikailag sokkal könnyebb volt talpra állítani, ők végül gyorsabban célba értek vele, mint mi a helikopterrel.

De egyáltalán nem bántam! Ez a kis barátságos versenyfutás csak még inkább megerősített abban, hogy a mi álmunkat is valóra kell váltani – még ha a helikopter rögzítése jóval komolyabb mérnöki fejtörést is okozott.

A Szolnoki Szakképzési Centrum vezetőségének, fülébe jutott, hogy a templomtoronyban ott rejtőzik egy régi, elfeledett óraszerkezet.

Megkérdezték, tudnék-e segíteni összehozni a találkozót a plébánossal, hátha a közösség javára odaadományoznák azt.

Én pedig azt tettem, amit mindig is szoktam, és ami a legtermészetesebb számomra: segítettem.

Örömmel hidat képeztem a felek között, és elindítottam ezt a nemes ügyet.
Mert a centrumnál pontosan tudják, hogyan kell a múlt értékeit összekötni a jövő technológiájával.

Ennek az összefogásnak és jó szándéknak köszönhetően a Belvárosi Nagytemplom csaknem 200 éves, patinás toronyóra-szerkezetét sikerült megőrizni az utókornak az új tanműhelyben.

Közös munkával, kitartással és segítőkészséggel így vált a technika és a történelem egymást erősítő, szép emlékké mindannyiunk számára.

Áprilisi közgyűlés

🤝A mai közgyűlésen több fontos ügyben is állást foglaltam.

❌Nem támogattam, hogy a város költségvetését tovább terhelje egy újabb alpolgármesteri pozíció létrehozása( a többség viszont igen).
❌Szintén nem támogattam a Zöld Ház bérlői számára tervezett, 61%-os bérleti díjemelést – ebben további egyeztetéseket kértem.

✅Kezdeményeztem, hogy az újonnan megnyíló tiszaligeti fürdő esetében a helyi lakosok számára legalább 30%-kal kedvezőbb belépőjegy legyen elérhető.

☝🏻Fontosnak tartom, hogy a döntések a helyiek érdekeit szolgálják, és arányos terheket jelentsenek minden érintett számára.

🚧Ugyanakkor támogattam azokat a fejlesztéseket, amelyek konkrétan javítják a városrészünk  közlekedését és az ott élők mindennapjait – kiemelten a Csóka utca, Fogoly utca, Orosz György utca, valamint a Malom és Selyem út fejlesztését és felújítását.

✅Ismet kértük (Tasnádi Zoltánnal közösen)a Sportcentrumot, hogy a Piros iskola előtti sportpályát mielőbb lássák el védőhálóval, mivel jelenlegi állapotában balesetveszélyes.

⚽A pálya közvetlen szomszédságában gyalogos- és kerékpárút halad, így a kirepülő labdák veszélyt jelenthetnek az arra közlekedők számára.

✅Bízom benne, hogy a szükséges intézkedések rövid időn belül megtörténnek a biztonság érdekében.
❤️ Szívügyem a Széchenyi

Az elmúlt 16 évben Magyarország a saját lábára állt, és nagy lépésekkel haladt előre‼️

Beszéljenek a tények‼️

Anyagi biztonság
📍 1 millióval több munkahely (foglalkoztatottság 55%-ról 75%-ra nőtt)
📍 1,4 millióval több autója van a magyar embereknek
📍 A magyarok fizetik a legalacsonyabb rezsit az EU-ban
📍 Európában a magyar cégek adója a legalacsonyabb: 9% (19% volt)
📍 A minimálbér megnégyszereződött, 73 ezer forint helyett 322 ezer forint
📍 Az átlagbér több mint háromszorosára nőtt
📍 Az ápolói bér 800 ezer forint körül, a pedagógusbér 900 ezer forint felett, az orvosbér 2,2 millió forint felett
📍 36% helyett 15% SZJA
📍 Fix3%-os hitel a KKV-knak
📍 A vállalkozói támogatások nagy többségét a magyar KKV-k kapták
📍 Számos alapvető élelmiszer ÁFÁ-ját 5%-ra csökkentettük
📍 A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatottsága háromszorosára nőtt

Családbarát ország 👪
📍 200 ezerrel több gyerek született, mintha a 2010 előtti tendenciák folytatódtak volna
📍 Az utolsó helyről az uniós élmezőnybe jöttünk fel az EU-ban a gyermekvállalási kedv tekintetében (termékenységi ráta)
📍 Megdupláztuk a családi adókedvezményeket
📍 A három és kétgyerekes anyák adómentesek
📍 A bölcsődei férőhelyek száma megduplázódott
📍 A szociális gyerekétkeztetés forrásait megötszöröztük, az iskolatej és iskolagyümölcs program forrásait megtízszereztük
📍 Kitiltottuk a dohányzást a közösségi terekből, a mobilokat az iskolából, csipszadóval kiszorítottuk az egészségtelen élelmiszereket a boltok polcairól
📍 GYED Extra segíti a munkába visszatérő szülőket
📍 CSOK, CSOK+, falusi CSOK, Babaváró támogatás, otthonfelújítási támogatás segíti az otthonteremtést
📍 Fix3%-os hitel az első lakás megvásárlására
📍 Iskolába járáshoz kötöttük az iskoláztatási támogatás (családi pótlék) kifizetését
📍 1,5 millió gyerek nyaralhatott Erzsébet-táborokban
📍 A multik és bankok különadójából teremtettük meg a családtámogatások fedezetét

Épülő ország 🏗
📍 A gyorsforgalmi utak hossza 1300-ról 1900 kilométerre nőtt (50%-kal nőtt)
📍 8 új híd épült a Dunán és a Tiszán
📍 1500 km bicikliút épült
📍 Újra magyar kézbe került a reptér, valamint a közműcégek, az energiacégek, a bankok és a médiacégek többsége
📍 Megújultak a Budai Vár történelmi épületei, a Kossuth tér, a Városligetben felépült a Magyar Zene Háza és a Néprajzi Múzeum, megújult a Zeneakadémia, a Puskás Aréna, felépült az MVM Dome, a Nemzeti Atlétikai Központ és számos más sportlétesítmény
📍 A Nemzeti Vár- és Kastélyprogram keretében újulnak meg országszerte történelmi épületeink
📍 A nemzeti vagyon értéke megduplázódott
📍 A nemzeti aranytartalék a 35-szörösére nőtt
📍 Elektronikus pénztárgépekkel kifehérítettük a kiskereskedelmet
📍 A GDP háromszorosára nőtt (27 ezer milliárd forintról 81 ezer milliárd forintra)
📍 Az állami adóelvonás mértéke csökkent
📍 Magyarország lett Európa egyik autógyártási központja
📍 A Magyar Falu Programmal tesszük otthonosabbá a kistelepüléseket
📍 330 ezer kisméretű naperőmű termel 8500 megawatt teljesítményt (ez 2010-ben az ezrede se volt, 300 db)
📍 Magyarország szervezte meg a vizes vb-t és az atlétikai vb-t, Budapestre jön a BL-döntő
📍 Alaptörvényben rögzítettük Magyarország GMO-mentességét

Fejlődő egészségügy 🏥 és oktatás 🏫, gondoskodás a rászorulókról 🫂
📍 Bevezettük a 13., a 14. havi nyugdíjat és a Nők40-t
📍 A nyugdíjak vásárlóértéke 48%-kal nőtt
📍 Ingyenes Gondosórát biztosítunk az időseknek
📍 Megszüntettük a hálapénzt
📍 9 ezerrel több orvos dolgozik
📍 Kötelezővé tettük a patikákban a patikusok tulajdonjogát
📍 91 kórházban volt felújítás, modernizáltunk 54 rendelőt és 107 mentőállomást is, és ezek mellett építettünk 23 vadonatúj rendelőt és 41 vadonatúj mentőállomást
📍 Az átlagéletkor 2,5 évvel nőtt, az egészségben eltöltött évek száma ma Magyarországon már elérte az EU-s átlagot
📍 A CT és MR vizsgálatok száma 1 millióról 2,5 millióra nőtt
📍 Az EgészségAblak alkalmazással megvalósult a digitális egészségügy, 4,5 millióan töltötték le
📍 Minden diák ingyen kapja a tankönyveket
📍 Bevezettük a mindennapos testnevelést és a reformmenzát az iskolában
📍 Közel 40 tanuszoda és 100 tornaterem épült
📍 5600 iskolai és óvodai fejlesztés valósult meg 1400 milliárd forintból
📍 Már 12 magyar egyetem van a világelit TOP5%-ban
📍 Digitális oktatás: 500 ezer laptopot osztottunk ki ingyen a diákoknak, 250 millió letöltés az okosportálon
📍 4 ezer iskolaépületben építettük ki a wifit
📍 3 éves kortól kötelező óvoda
📍 Ingyenes nyelvvizsga és KRESZ-vizsga
📍 Megdupláztuk a gyógypedagógusok és iskolapszichológusok számát
📍 Rekordalacsony lemorzsolódás az iskolákban
📍 Másfélszeresére nőtt az eladott színházjegyek és az eladott állatkerti belépők száma
📍 Duplájára nőtt az érettségizett cigányok és a diplomás cigányok száma
📍 1 millióval többen engedhetnek meg maguknak évi egyhetes üdülést
📍 Harmadával nőtt a külföldi utazások száma
📍 1,5-2 millióval több embernek van annyi tartaléka, hogy egy nagyobb háztartási gép kicserélése nem jelent anyagi gondot (hűtő, mosógép csere)
📍 A mosogatógépek és légkondik száma megháromszorozódott

Biztonság 🚨
📍 A bűncselekmények száma a felére csökkent
📍 Az elmúlt öt évben minden gyilkos rendőrkézre került
📍 Érkezett 10.000 új rendőrautó, 1000 új mentőautó és most 1000 újabb Volánbusz is
📍 A világ 20 legbiztonságosabb országa között van Magyarország
📍 Kerítést építettünk a déli határra, nem engedünk be illegális migránsokat
📍 Hajtóvadászatot indítottunk a kábítószer-kereskedőkkel szemben
📍 Három csapás törvénnyel és Európa legszigorúbb Btk-jával küldjük rács mögé a bűnözőket
📍 Bevezettük a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést

Hittel a nemzetért ✝
📍 Az Alaptörvény rögzíti, hogy „Az anya nő, az apa férfi”, kitiltottuk a gendert az oktatásból
📍 Felújítottunk 2800 templomot és építettünk 200 új templomot a Kárpát-medencében
📍 1,2 millió kettős állampolgár
📍 250 ezer gyerek jár egyházi óvodába és iskolába

Csak az mondja, hogy itt semmi nem történt, aki elfelejtette, mi volt az Orbán-kormány előtt‼️
Ezeket az eredményeket nem szabad kockáztatni‼️ Az ellenzéki munkánkkal azt fogjuk szolgálni, hogy ezeket a vívmányokat megvédjük, az eredményeket veszélyeztető javaslatok ellen tiltakozzunk, a vívmányokat tovább erősítő javaslatokat pedig támogassuk‼️

Nekünk kormányról és ellenzékből is Magyarország az első‼️

Papp Laci

🌹 Ma 100 éve, 1926. március 25-én született Papp László, a mi Lacink, a magyar sporttörténet legnagyobbikja.

🥊 Háromszoros olimpiai bajnok, kétszeres profi világbajnok – de számára a legfontosabb mindig a becsület, a kitartás és a hazaszeretet maradt.

Viszlát MSZP, Momentum,DK

🫵🏻Nem méltók a közéletre azok a politikai erők, amelyek megosztanak és gyengítik a közösséget.

🫵🏻Elfogadhatatlan és mélységesen megosztó az a szemlélet, amely magyarokat állít szembe magyarokkal.

🫵🏻Molnár Csaba bejegyzése nem az összetartozást erősíti, hanem félelmet kelt és szembeállítja a nemzet különböző részeit.

🫵🏻A határon túli magyarok nem „számok” vagy „mandátumok”, hanem a nemzetünk szerves részei.
🫵🏻Ők ugyanúgy magyarok, ugyanazzal a joggal és méltósággal.
🫵🏻 Az ilyen kijelentések nemcsak tiszteletlenek, hanem veszélyesek is, mert aláássák a nemzeti egységet.

🫵🏻A politika feladata nem az, hogy árkokat ásson, hanem hogy hidakat építsen. Aki ezt nem érti, az nem a közösséget szolgálja, hanem saját politikai érdekeit helyezi előtérbe – a nemzet kárára.
🫵🏻Nem méltó arra, hogy a parlamentben képviselje a közösséget, aki sajátjai ellen dolgozik. A közélet felelősség: csak az vállalja, aki építeni akar, nem rombolni.

« Régebbi bejegyzések