Category Archives: Magyarország

9 DOLOG, AMIT KEVESEN TUDNAK A MAGYAR NYELVRŐL

Rehó János




🏹

1. Tudtad-e, hogy a magyar nyelv legrégibb emlékei közül egy kőbevésett magyar rovásírás található az észak-amerikai Újfundland (Új Skócia) Yarmout öblénél? Ezt a 992-ben állított, ma 1005 éves nemrég megfejtett emléket Amerika első felfedezőiről dokumentálta Tyrkir, aki a vikingekkel együtt végrehajtott tettet magyar rovásírással, kőbe vésve örökítette meg. Samuel Laing (1844 London) állapította meg elsőként, hogy Tyrkir magyar volt.

Az izlandi nyelvben a “Tyrkir” a “Turk” megfelelője, amelyet arab, görög és török források egyöntetűen turkokként a magyarok jelölésére használtak. Ezt az 1700-as években megtalált követ (181 kilós) ma a Yarmout Country Museum-ban őrzik. A szöveget nem skandináv rúnákkal írták, hanem magyar rovásírással. Ezt a szöveget 1984-ben Budapesten fejtette meg Szilva Lajosné és így szól: “Ericson járt e helyen is sok társával”.

🏹2. Tudtad-e, hogy a British Museum könyvtárában a legértékesebb közép-európai ősnyomtatvány szövege így kezdődik:”Az Ephesom helyeknek yrth Zent Pál levelének elsew capitoliuma”? Keletkezésének időpontja 1533, és magyarul íródott.

🏹3. Tudtad-e, hogy a Sorbonne egyetem nyelvészei, akik összehasonlításokat végeztek számítógépek segítségével, a nyelvek ősiségének vizsgálata kapcsán, hogy mely nyelv őrzött meg legtöbbet az ősműveltség elemeiből, az ős-etimonokból, alapszavakból, a következő eredményre jutottak: A mai angol nyelv 4 % etimont, a latin 5 %, a héber 5 %, a csendes-óciáni nyelvek 7 %, az indiai mundakhol 9 %, a tibeti szanszkrit 12 %, az őstörök, türkmén 26 %, a mai magyar nyelv 68 % ős-etimont tartalmaz!”

🏹4. Tudtad-e, hogy ma tudományos kutatásokat végeznek az ősnyelv kérdésében?

Mi magyarok már 200 éve foglalkozunk ezzel, olyan kutatók, nyelvészek, történészek mint az 1812-ben elhunyt Keresztesi Józseftől, Horváth Istvánon, Kőrösi Csoma Sándoron, Táncsics Mihályon, Varga Zsigmondon keresztül az 1973-ban elhunyt Pass Lászlóig. Ma Baráth Tibor is “A magyar népek őstörténete” című munkájában, vagy Kemény Ferenc nyelvész (Oslo), aki negyven nyelvet ért és tizenötöt beszél, az állítja, hogy a legősibb eurázsiai nyelv a magyar.

🏹5. Tudtad-e, hogy magyar családnevek, földrajzi nevek ezerszám fordulnak elő a világ különböző helyein?

A Hawaii szigeteken élő Dr. Vámos-Tóth Bátornak és munkatársai gyűjtésének köszönhetően az azonosított magyar szavak gyűjteménye egy új tudományágat képvisel, amelyet TAMANA névvel jelölnek. Eszerint mintegy hatezer eredeti magyar név és névszerkezet fordul elő szerte az egész világon.

Csak egy példa: “Magyar családnevünk, helységnév Indiában, egy dombvonulat elnevezése Irakban és Libanonban, továbbá hét földrajzi helyet jelöl Máltán,, települést Tuniszban, Burkina Fasoban, a Fülöp szigeteken, egy város neve Indiában, településnév a Kaukázusban és az udmurtoknál, ezen utóbbiaknál éppenséggel az “Almás”, “Káldi”, “Kocsis”, és “Vajas” települések szomszédságában.”

Való tény, hogy bizonyos szavak azonos módon előfordulnak különböző nyelvekben, de itt nem erről van szó csupán, hanem a feltűnően nagy számú előfordulásban.

🏹6. Tudtad-e, hogy nyelvünk ősiségét egy angol nyelvész és irodalmár, Sir John Bowring, aki sok nyelv mellett magyarul is beszélt, emígyen jellemzett az 1830-ban megjelent “Poetry of Magyar” című verses kötetének előszavában:

“A magyar nyelv messze magasan áll, magában. Egészen sajátos módon fejlődött, és szerkezetének kialakulása olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett. Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, amelyben logika van, sőt matézis, erő, a hangzatok minden hajlékonyságával és alakíthatóságával. E nyelv a nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke… A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény! Aki megfejti, isteni titkot boncolgat, annak is az első tételét: ..”?

🏹7. Tudtad-e, hogy a magyar nyelv tömörítő hatása szinte egyedülálló?

Hogy hihetetlenül gazdag, képalkotó képessége van szavainknak, hogy “tárgyas ragozásával, harminchat mozzanatos, negyvenhat gyakorító, sok-sok kezdő, műveltető, ható igékkel, főleg pedig igekötőink előre és hátravetésivel, amivel a cselekvés és az idő boszorkányos árnyalatait és mozzanatait jelölhetjük. Ilyen bravúrra a világ egyetlen más nyelve nem képes!

Példa a “néz” ige módozataira: néz, nézeget, nézelődik, nézőben, nézve, nézvést, nézetlen, nézhetetlen, néztében, nézetében, stb.

🏹8. Tudtad-e, hogy míg a nagy nyugati világnyelvek legjobb esetben is csak 7 magánhangzót ismernek (az olasz például csak 5-t), addig a magyar nyelv 14 magánhangzót ismer és használ: a-á, e-é, i-í, o-ó, ö-ő, u-ú, ü-ű?

🏹9. Tudtad-e, hogy a nyelvek összehasonlításában mint a legdallamosabb az első helyen álló olasz és a második helyen álló görög után a magyar következik?

Ezt nem kisebb nyelvtudós, mint Giuseppe Mezzofanti bíboros állította (1774-1849), aki 58 nyelven írt és 103 nyelven beszélt. Ő maga mondotta, Ludwig August Frankl költőnek: “Tudja, melyik nyelvet tartom az olasz és görög után minden más nyelv előtt leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából a leginkább fejlődésre képesnek? A magyart. Ügyeljen, mert egy feltündöklő költői lángész még igazolni fogja nézetemet. A magyarok, úgy látszik, még nem is tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben…”

Valóban nem tudják, vagy csak kevesen!

Hiszen akkor nem sietnének olyan gyorsasággal átvenni az angolszász szavakat, miközben mindennapi nyelvhasználatukban fájdalmasan hagyják zsugorodni gazdag szókincsünket, helyet adva a szlengnek, az új zsargon kifejezéseknek.

(Forrás: Kiss Dénes: “Ős-nyelv nyelv-Ős” 1993; Cúth János: “A magyarságtudat kézikönyve” 1999.)

A rovasiras jelentése a képen:
“Őseidnek szent hitéhez, nemzetséged gyökeréhez, testvér te ne légy hűtlen soha !”

Családi adókedvezmény

✅2025. július 1-től a családi adókedvezmény így változik:
👶Egy gyermek után: 15 000 forint

👶Két gyermek után: gyermekenként 30 000 forint (összesen 60 000 forint)

👶👶👶👶Három vagy több gyermek után: gyermekenként 49 500 forint

  1. január 1-től további emelkedés várható:

👶Egy gyermek után: 20 000 forint

👶👶Két gyermek után: gyermekenként 40 000 forint (összesen 80 000 forint)

👶👶👶👶Három vagy több gyermek után: gyermekenként 66 000 forint

Tudta? Nem tudta!?

Ha egy alkalommal 200 000 forintot veszel fel, nem kap 150 000 forintig ingyenességet, hanem az egész összeg után felszámolják a díjat.?

💵A 150 000 forint feletti összegű készpénzfelvétel esetén az egész tranzakció díjköteles, nem csak a 150 000 forint feletti rész.

Tudta? Nem tudta?!


Idén nyáron is átszállás nélkül utazhatunk a Balatonra!

🚆A nyári időszakban, június 21. és augusztus 31. között minden szombaton és vasárnap közvetlenül, átszállás nélkül utazhatunk Szolnokról a Balaton déli partjára.

🚢A VITORLÁS INTERREGIÓ Kiss emeletes vonat a 🚃Szolnok–Újszász–Nagykáta–Budapest
–Fonyód útvonalon közlekedik minden hétvégén.

Választás 2026

😒A következő hónapokban, napokban egyre több ehhez hasonló, szélsőséges és uszító tartalommal fogunk találkozni a közösségi médiában és a mindennapi beszélgetésekben is.Sajnos.

🤝Ezek a megosztó politikai üzenetek könnyen szétzilálhatják a családi és baráti kapcsolatokat, ha nem vigyázunk.

🤝Mindenkit arra kérek, őrizzük meg a toleranciát, és ne engedjük, hogy a politika elválasszon minket szeretteinktől!

☝️Egy-egy vita vagy eltérő vélemény soha ne legyen fontosabb, mint a családi béke, a barátság vagy a közösségi összetartás.

🫂 Vigyázzunk egymásra, és utasítsuk el az egymás elleni uszítást – mert a valódi erő a megértésben, a tiszteletben és az összetartásban rejlik.

A T̳é̳l̳a̳p̳ó̳ ̳n̳e̳m̳ ̳l̳é̳t̳e̳z̳i̳k̳!̳

Van egy hírem :🚫T̳é̳l̳a̳p̳ó̳ ̳n̳e̳m̳ ̳l̳é̳t̳e̳z̳i̳k̳!̳ De a Mikulás, na ő létezik!

🎅Ebben a szent időszakban van Szent Miklósnak az ünnepe is .
Ő Mira városának a püspöke volt, nagy jótevő, és erre emlékezve szokták megajándékozni a gyermekeket.

🧒A gyermekek várják a Mikulást.

😄Az meg már a képtelenségek képtelensége, hogy a Mikulás rénszarvas által húzott szánon jön.
❓Valahonnan Lappföldről, vagy Finnországból.
🎅Szent Miklós Mira városának püspöke volt, a város a Földközi tenger keleti medencéjében fekszik. Nem is látott rénszarvast.
➡️A kereskedelem reklámfigurává alázza Szent Miklóst. Forduljunk el tőle, ne érdekeljen bennünket.
5️⃣0️⃣Az ötvenes években azonban még nagyobb lendületet kapott a Szent Miklós és a Mikulás-kultusz visszaszorítása a Télapó javára.
⭕ A szovjet csapatok bevonulását követően ugyanisa szovjet hatalom mindent megtett azért, hogy a vallási hátterű ünnepeket teljesen eltörölje.
⭕A mi Télapónk az orosz Gyed Maroz, vagyis Fagy apó megfelelője. Oroszországban Fagy apó Fagy anyóval és unokájukkal, Sznyegorucskával (azaz Hópelyhecskével) szintén ajándékokat visznek a jó gyerekeknek.
✅Tehát a Télapó nem létezik, mert őt Mikulásnak hívják!

A szolnoki KDNP


A szolnoki KDNP alapszervezet folyamatosan gyarapodik: jelenleg többnyire idősödő tagjai vannak, de ők is rendkívül aktív részesei a helyi közéletnek, például örömmel szerveznek olyan találkozókat, amelyeken értékelvű beszélgetéseket lehet folytatni.



A város két körzetében több ciklus óta a KDNP adja az önkormányzati képviselő-jelöltet, Póta Sándor vármegyei elnök és Rehó János, a szolnoki alapszervezet elnöke személyében. Mindketten töretlen lelkesedéssel, fáradhatatlanul dolgoznak a közösségért. Rehó János idén a KDNP önkormányzati frakciójának vezetői feladatait is megkapta.



Munkájukat odaadóan segíti a 29 fős szolnoki szervezet, amelynek tagjai nem csak részt vesznek a városi ünnepségeken és a megemlékezéseken, de már több alkalommal osztottak nemzetiszínű zászlókat, szeretnék ugyanis elérni, hogy minél több házon lobogjon magyar zászló a nemzeti ünnepen.



Az alapszervezet tagjai fontosnak tartják azt is, hogy teremtésvédelmei témákkal foglalkozzanak. Kiveszik a részüket a szemétszedésből, élen járnak a faültetésben, és – elsőként csatlakozva Böjte Csaba atya kezdeményezéséhez – negyven tő rózsát ültettek el a béke és a szeretet jegyében a szolnoki Széchenyi városrészben.



Szoros kapcsolatot ápolnak a civil szervezetekkel, többek között a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szolnoki csoportjával, a Karitasszal, a Történelmi Vitézi Rend Dél- Közép Magyarország Törzsszékével, valamint a Visegrádi Szent György Lovagrend szolnoki priorátusával.



Szívesen vesznek részt különféle rendezvényeken, és örömmel szerveznek olyan találkozókat, amelyeken értékelvű beszélgetéseket lehet folytatni. Szolnok több alkalommal adott már otthont a Kereszténydemokrata Estnek, és a KDNP országos politikusai is ellátogatnak időközönként a városba, hogy részt vegyenek egy-egy lakossági fórumon vagy kötetlen eszmecserén.



A tagság hisz az összefogás és a közösség erejében, ezért nagyon komoly hangsúlyt fektet arra, hogy rendszeres találkozásokkal, együtt töltött minőségi idővel ápolja ezeket a kapcsolatokat. „Ha összefogunk, bármire képesek vagyunk” – vallják.

https://kdnp.hu/hirek/ha-osszefogunk-barmire-kepesek-vagyunk-valljak-szolnoki-kdnp-sek

A Halloween valódi története /gyermekáldozatok

A töklámpást a druida papok (nem a KELTA NÉP…hanem azoknak egy papi kasztja) eredetileg annak a kiszemelt családnak az ajtaja elé tették le, akiknek a gyermekét aznap éjjel fel akarták emberáldozatként áldozni a közösségért.


Ha a gyermeket nem adták, az egész családot lemészárolták. Ennyit a cuki töklámpásról a házak előtt.
A halloween a hivatalos (és bejegyzetten is régóta létező) Sátánista egyház legfőbb ünnepe.


A magyar származású Anton Szandor LaVey, a Sátán Egyházának alapítója a sátánimádat legnagyobb ünnepének tekintette a Halloween-éjszakát.


Megdöbbentő egyik kijelentése: „Örülök, hogy a keresztény szülők legalább évente egyszer megengedik a gyerekeiknek, hogy a sátánt imádják.”


Mindenki döntse el maga, hogy szeretné-e magát, a családját, a gyermekét kitenni annak, hogy – a halált, a gonoszt és a démoni szellemeket éltetve – egy cukinak tűnő felvonulással ünnepelje meg ezt a magyarsàg… kereszténység minden alapelvével ellentétes ünnepet, ezzel megnyitva az ajtót olyan potenciális szellemi események előtt, ami hosszú távon lélekromboló hatású.


Egy màsik leíràs róla…amit nem propagàlnak…nyilvàn:
A druida hiedelem szerint október 31-e estéjén elmosódik az élők és holtak közötti világ. A halottak szellemei ilyenkor visszatérnek a tündérekkel és egyéb démonokkal együtt, hogy zaklassák az embereket.

Ezen az éjszakán a kelták azért öltöztek be ijesztő maskarákba, hogy megtévesszék a gonosz lelkeket és így békén hagyják őket. Ezzel a hiedelemmel önmagában még nem is lenne probléma, de ettől sokkal többről van szó. Sajnos a helyzet az, hogy e mellett a druidák különös vallási meggyőződésből brutális kegyetlenséggel végeztek ki embereket, gyermekeket ezen az éjjelen.

Ezen az éjszakán tulajdonképpen aratott a halál. Az emberáldozatok mellett állatokat is áldoztak úgy, hogy elevenen elégették őket. Ez pedig sátánista spirituális elem, ami valójában meghatározza ennek az ünnepnek a valódi arcát.


Hogy zajlott a rituálé?
„Amikor október 31-én beesteledett, a druida klánok felöltötték fehér csuklyás kámzsájukat, s kezeikben sarlókat, valamint a kelta keresztet tartva megkezdték fáklyás felvonulásukat.

A felvonulás kezdetekor megöltek egy rabszolgát, majd a holttest bal bokájára kötelet kötve vonszolták azt maguk után. A druidák addig mentek, amíg egy házhoz, vagy faluhoz értek, s ekkor a trick or treat’-nek megfelelő követelésüket kezdték kiáltozni.

Mindig egy rabszolgalányt, vagy egyéb női személyt követeltek maguknak. Amennyiben a lakosok nem adtak ki egyetlen leányt sem, úgy a druidák a halott rabszolga vérével nagy hexagramokat, vagyis hatágú csillagokat festettek a falu házainak ajtóira és falaira.

Ezután a megidézték „az éj szarvakat viselő vadászát”, hogy valakit rémítsen halálra abból a házból, vagy faluból az éjszaka folyamán. Amennyiben a ház, vagy falu lakosai megadták a „treat”-et, a druidák egy emberarc formájára kivájt tököt helyeztek a ház, vagy kapu elé.

A kivájt tökbe egy emberi faggyúból készült gyertyát gyújtottak, hogy az tartsa távol a gonosz szellemeket. Így a „Jack O’ Lantern” a Sátánnal való együttműködést szimbolizálja.


Talán sokak számára hihetetlen, de ehhez a kíméletlen rítushoz vezethető vissza a népszerű „trick or treat” hagyománya.

A házról-házra járó druidák, amennyiben nem kaptak feláldozandó embert „hexelték” a házat, illetve átkot szórtak a ház lakóira” – írja az „America’s Occult Holidays” 20. o.


A falakra festett hexagramok démonikus sereget vonzottak magukhoz, majd megszállták a házat azzal a céllal, hogy az ott lakókat az őrületbe kergessék, vagy halálra rémítsék.


Azonban, amikor a ház ura kiadta egy tagját a háztartásának, kapott egy vigyorgó töklámpát, ami azt jelképezte, hogy a házra az éjjel a sátán vigyáz. Ez szánalmas utánzása a Peszah ünnepnek, amikor a bárány vérét kenték fel a félfára, hogy az a halál angyalától a ház lakóit megóvja.
Voltaképpen a druidák ezen rituáléi elevenednek fel, akkor, amikor a szülők elengedik gyermekeiket házalni a szomszédokhoz és a környékre, hogy cukorkákat kéregessenek a házbeliektől.

A cukorka nem más, mint az áldozat jelképe.
Az embereknek, akik ezen a kis bulin csak úgy elrémüldöznek, meg kellene érteniük, hogy milyen háttere is van ennek az ünnepnek. Legújabban már a Halloweent a magyarok is kezdik ünnepelni, holott ehhez semmi közünk.


A Halloween a halált ünnepli és dicsőíti, amely egyben a luciferi titkos társaságok általános jellemzője. A kivájt tök, csontok, koponyák jelképei, mind ugyanazt jelképezik. Az egyik ilyen kapcsolódási pont a Samhain/Halloween ősi áldozati ünnep, amely minden év október 31-én van megtartva. Az ünnepet megtartja a sátán egyháza és a Bohemian Grove politikai elit egyaránt.


A sátánista egyház főpapja Blanche Barton.
„Ez [Halloween] a legjámborabb embernek is megadja a lehetőséget arra, hogy egy éjszaka erejéig belekóstoljon a gonoszságba. Módjukban áll táncot lejteni az ördöggel… Azt látom, hogy ezen az éjszakán a világ minden táján összejönnek a sátánisták kis csoportjai, … hogy poharat emeljenek a pokol seregeire” – olvasható a Church of Satan weboldalán.


via:internet

« Régebbi bejegyzések