😒A következő hónapokban, napokban egyre több ehhez hasonló, szélsőséges és uszító tartalommal fogunk találkozni a közösségi médiában és a mindennapi beszélgetésekben is.Sajnos.
🤝Ezek a megosztó politikai üzenetek könnyen szétzilálhatják a családi és baráti kapcsolatokat, ha nem vigyázunk.
🤝Mindenkit arra kérek, őrizzük meg a toleranciát, és ne engedjük, hogy a politika elválasszon minket szeretteinktől!
☝️Egy-egy vita vagy eltérő vélemény soha ne legyen fontosabb, mint a családi béke, a barátság vagy a közösségi összetartás.
🫂 Vigyázzunk egymásra, és utasítsuk el az egymás elleni uszítást – mert a valódi erő a megértésben, a tiszteletben és az összetartásban rejlik.
Van egy hírem :🚫T̳é̳l̳a̳p̳ó̳ ̳n̳e̳m̳ ̳l̳é̳t̳e̳z̳i̳k̳!̳ De a Mikulás, na ő létezik!
🎅Ebben a szent időszakban van Szent Miklósnak az ünnepe is . Ő Mira városának a püspöke volt, nagy jótevő, és erre emlékezve szokták megajándékozni a gyermekeket.
🧒A gyermekek várják a Mikulást.
😄Az meg már a képtelenségek képtelensége, hogy a Mikulás rénszarvas által húzott szánon jön. ❓Valahonnan Lappföldről, vagy Finnországból. 🎅Szent Miklós Mira városának püspöke volt, a város a Földközi tenger keleti medencéjében fekszik. Nem is látott rénszarvast. ➡️A kereskedelem reklámfigurává alázza Szent Miklóst. Forduljunk el tőle, ne érdekeljen bennünket. 5️⃣0️⃣Az ötvenes években azonban még nagyobb lendületet kapott a Szent Miklós és a Mikulás-kultusz visszaszorítása a Télapó javára. ⭕ A szovjet csapatok bevonulását követően ugyanisa szovjet hatalom mindent megtett azért, hogy a vallási hátterű ünnepeket teljesen eltörölje. ⭕A mi Télapónk az orosz Gyed Maroz, vagyis Fagy apó megfelelője. Oroszországban Fagy apó Fagy anyóval és unokájukkal, Sznyegorucskával (azaz Hópelyhecskével) szintén ajándékokat visznek a jó gyerekeknek. ✅Tehát a Télapó nem létezik, mert őt Mikulásnak hívják!
A szolnoki KDNP alapszervezet folyamatosan gyarapodik: jelenleg többnyire idősödő tagjai vannak, de ők is rendkívül aktív részesei a helyi közéletnek, például örömmel szerveznek olyan találkozókat, amelyeken értékelvű beszélgetéseket lehet folytatni.
A város két körzetében több ciklus óta a KDNP adja az önkormányzati képviselő-jelöltet, Póta Sándor vármegyei elnök és Rehó János, a szolnoki alapszervezet elnöke személyében. Mindketten töretlen lelkesedéssel, fáradhatatlanul dolgoznak a közösségért. Rehó János idén a KDNP önkormányzati frakciójának vezetői feladatait is megkapta.
Munkájukat odaadóan segíti a 29 fős szolnoki szervezet, amelynek tagjai nem csak részt vesznek a városi ünnepségeken és a megemlékezéseken, de már több alkalommal osztottak nemzetiszínű zászlókat, szeretnék ugyanis elérni, hogy minél több házon lobogjon magyar zászló a nemzeti ünnepen.
Az alapszervezet tagjai fontosnak tartják azt is, hogy teremtésvédelmei témákkal foglalkozzanak. Kiveszik a részüket a szemétszedésből, élen járnak a faültetésben, és – elsőként csatlakozva Böjte Csaba atya kezdeményezéséhez – negyven tő rózsát ültettek el a béke és a szeretet jegyében a szolnoki Széchenyi városrészben.
Szoros kapcsolatot ápolnak a civil szervezetekkel, többek között a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szolnoki csoportjával, a Karitasszal, a Történelmi Vitézi Rend Dél- Közép Magyarország Törzsszékével, valamint a Visegrádi Szent György Lovagrend szolnoki priorátusával.
Szívesen vesznek részt különféle rendezvényeken, és örömmel szerveznek olyan találkozókat, amelyeken értékelvű beszélgetéseket lehet folytatni. Szolnok több alkalommal adott már otthont a Kereszténydemokrata Estnek, és a KDNP országos politikusai is ellátogatnak időközönként a városba, hogy részt vegyenek egy-egy lakossági fórumon vagy kötetlen eszmecserén.
A tagság hisz az összefogás és a közösség erejében, ezért nagyon komoly hangsúlyt fektet arra, hogy rendszeres találkozásokkal, együtt töltött minőségi idővel ápolja ezeket a kapcsolatokat. „Ha összefogunk, bármire képesek vagyunk” – vallják.
A töklámpást a druida papok (nem a KELTA NÉP…hanem azoknak egy papi kasztja) eredetileg annak a kiszemelt családnak az ajtaja elé tették le, akiknek a gyermekét aznap éjjel fel akarták emberáldozatként áldozni a közösségért.
Ha a gyermeket nem adták, az egész családot lemészárolták. Ennyit a cuki töklámpásról a házak előtt. A halloween a hivatalos (és bejegyzetten is régóta létező) Sátánista egyház legfőbb ünnepe.
A magyar származású Anton Szandor LaVey, a Sátán Egyházának alapítója a sátánimádat legnagyobb ünnepének tekintette a Halloween-éjszakát.
Megdöbbentő egyik kijelentése: „Örülök, hogy a keresztény szülők legalább évente egyszer megengedik a gyerekeiknek, hogy a sátánt imádják.”
Mindenki döntse el maga, hogy szeretné-e magát, a családját, a gyermekét kitenni annak, hogy – a halált, a gonoszt és a démoni szellemeket éltetve – egy cukinak tűnő felvonulással ünnepelje meg ezt a magyarsàg… kereszténység minden alapelvével ellentétes ünnepet, ezzel megnyitva az ajtót olyan potenciális szellemi események előtt, ami hosszú távon lélekromboló hatású.
Egy màsik leíràs róla…amit nem propagàlnak…nyilvàn: A druida hiedelem szerint október 31-e estéjén elmosódik az élők és holtak közötti világ. A halottak szellemei ilyenkor visszatérnek a tündérekkel és egyéb démonokkal együtt, hogy zaklassák az embereket.
Ezen az éjszakán a kelták azért öltöztek be ijesztő maskarákba, hogy megtévesszék a gonosz lelkeket és így békén hagyják őket. Ezzel a hiedelemmel önmagában még nem is lenne probléma, de ettől sokkal többről van szó. Sajnos a helyzet az, hogy e mellett a druidák különös vallási meggyőződésből brutális kegyetlenséggel végeztek ki embereket, gyermekeket ezen az éjjelen.
Ezen az éjszakán tulajdonképpen aratott a halál. Az emberáldozatok mellett állatokat is áldoztak úgy, hogy elevenen elégették őket. Ez pedig sátánista spirituális elem, ami valójában meghatározza ennek az ünnepnek a valódi arcát.
Hogy zajlott a rituálé? „Amikor október 31-én beesteledett, a druida klánok felöltötték fehér csuklyás kámzsájukat, s kezeikben sarlókat, valamint a kelta keresztet tartva megkezdték fáklyás felvonulásukat.
A felvonulás kezdetekor megöltek egy rabszolgát, majd a holttest bal bokájára kötelet kötve vonszolták azt maguk után. A druidák addig mentek, amíg egy házhoz, vagy faluhoz értek, s ekkor a trick or treat’-nek megfelelő követelésüket kezdték kiáltozni.
Mindig egy rabszolgalányt, vagy egyéb női személyt követeltek maguknak. Amennyiben a lakosok nem adtak ki egyetlen leányt sem, úgy a druidák a halott rabszolga vérével nagy hexagramokat, vagyis hatágú csillagokat festettek a falu házainak ajtóira és falaira.
Ezután a megidézték „az éj szarvakat viselő vadászát”, hogy valakit rémítsen halálra abból a házból, vagy faluból az éjszaka folyamán. Amennyiben a ház, vagy falu lakosai megadták a „treat”-et, a druidák egy emberarc formájára kivájt tököt helyeztek a ház, vagy kapu elé.
A kivájt tökbe egy emberi faggyúból készült gyertyát gyújtottak, hogy az tartsa távol a gonosz szellemeket. Így a „Jack O’ Lantern” a Sátánnal való együttműködést szimbolizálja.
Talán sokak számára hihetetlen, de ehhez a kíméletlen rítushoz vezethető vissza a népszerű „trick or treat” hagyománya.
A házról-házra járó druidák, amennyiben nem kaptak feláldozandó embert „hexelték” a házat, illetve átkot szórtak a ház lakóira” – írja az „America’s Occult Holidays” 20. o.
A falakra festett hexagramok démonikus sereget vonzottak magukhoz, majd megszállták a házat azzal a céllal, hogy az ott lakókat az őrületbe kergessék, vagy halálra rémítsék.
Azonban, amikor a ház ura kiadta egy tagját a háztartásának, kapott egy vigyorgó töklámpát, ami azt jelképezte, hogy a házra az éjjel a sátán vigyáz. Ez szánalmas utánzása a Peszah ünnepnek, amikor a bárány vérét kenték fel a félfára, hogy az a halál angyalától a ház lakóit megóvja. Voltaképpen a druidák ezen rituáléi elevenednek fel, akkor, amikor a szülők elengedik gyermekeiket házalni a szomszédokhoz és a környékre, hogy cukorkákat kéregessenek a házbeliektől.
A cukorka nem más, mint az áldozat jelképe. Az embereknek, akik ezen a kis bulin csak úgy elrémüldöznek, meg kellene érteniük, hogy milyen háttere is van ennek az ünnepnek. Legújabban már a Halloweent a magyarok is kezdik ünnepelni, holott ehhez semmi közünk.
A Halloween a halált ünnepli és dicsőíti, amely egyben a luciferi titkos társaságok általános jellemzője. A kivájt tök, csontok, koponyák jelképei, mind ugyanazt jelképezik. Az egyik ilyen kapcsolódási pont a Samhain/Halloween ősi áldozati ünnep, amely minden év október 31-én van megtartva. Az ünnepet megtartja a sátán egyháza és a Bohemian Grove politikai elit egyaránt.
A sátánista egyház főpapja Blanche Barton. „Ez [Halloween] a legjámborabb embernek is megadja a lehetőséget arra, hogy egy éjszaka erejéig belekóstoljon a gonoszságba. Módjukban áll táncot lejteni az ördöggel… Azt látom, hogy ezen az éjszakán a világ minden táján összejönnek a sátánisták kis csoportjai, … hogy poharat emeljenek a pokol seregeire” – olvasható a Church of Satan weboldalán.
2024.Október 1-től minden tanulói jogvisszonnyal rendelkező tanuló igényelheti a jelképes összegű, havi 200 forintos buszbérletet városunkban!
Meddig tart a tanulói jogvisszony?
🖊️Közoktatásban (általános és középiskola): A tanulói jogviszony a beiratkozáskor kezdődik, és az érettségi megszerzéséig vagy a tanulmányok megszakításáig tart.
🖊️Felsőoktatásban (egyetem, főiskola): A tanulói jogviszony a felvételkor, beiratkozáskor kezdődik, és a diploma megszerzéséig tart, kivéve, ha a hallgató megszakítja vagy szünetelteti a tanulmányait (például passzív félév igénybevételével).
🧑🎓A tanulói jogviszony tehát attól függően, hogy a tanuló milyen szintű és típusú képzésen vesz részt, megszűnik, ha az adott képzési szakaszt befejezi vagy megszakítja a tanulmányait
🚌Október elsejétől vezetik be az új diákbérletet Szolnokon
🌆Szolnok Megyei Jogú Város a Volánnal folytatott több hónapos egyeztetés után alakította ki az új diákbérlet bevezetésének részleteit.
🤝 Az augusztus 29-i soron kívüli közgyűlésen kerül a képviselők elő az az előterjesztés, mely az új diákbérlet bevezetése mellett többek között a Széchenyi városrészben átmenetileg felfüggesztett bérletárusítás újbóli elindításáról is szól.
🖊️A tervezet szerint október hónapra vehetik meg először a szülők, illetve a diákok a jelképes, 200 forintos adminisztratív költséget tartalmazó havi bérletüket.
🚌Újdonság és pozitívum a korábbi tervekhez képest, hogy a vidéki, Szolnokon tanuló diákok is ezért a jelképes összegért juthatnak hozzá a havi bérletükhöz.
😡Ma szembesültem egy olyan ábrázolással az olimpián, ami mélységesen megbotránkoztatott.
✝️Az utolsó vacsora egy szent és tiszteletre méltó esemény sok ember számára, és egy ilyen szimbólum nem megfelelő kontextusban történő használata sértő és tiszteletlen.
⚠️Úgy gondolom, fontos, hogy az ilyen szimbolikus jelentőségű ábrázolásokkal kapcsolatban érzékenyen és tisztelettel járjunk el.
⚠️Az olimpiai szellemnek az összetartozást és a tiszteletet kellene képviselnie, nem pedig a megosztást és a megbántást.
🇭🇺Ma ünnepeljük a Magyar Népviselet Napját, amikor is tisztelettel és szeretettel emlékezünk hagyományainkra és gyökereinkre. 🇭🇺Az őseink által hordott viseletek nemcsak ruhadarabok, hanem történetek és identitások hordozói is. 💛💙Legyen ez a nap egy emlékeztető arra, hogy mindig legyünk büszkék kulturális örökségünkre, és tartsuk életben hagyományainkat. 💖🌟 💛💙Otthonunkért, Szolnokért!