Category Archives: szolnok

Fecskefészek kihelyezési segítség

Ha molnárfecskék élnek a környezetben, akkor a számukra kialakított fészket a plafonig kell emelni és úgy rögzíteni,
a füsti fecskéét pedig a plafonnál 8-10 centivel lejjebb kell elhelyezni.
Vegyük figyelembe azt is, hogy maguk a fecskék hova építenék fészkeiket, így mindenképpen fontos, hogy ez a hely esőtől védett zug legyen!

Vonzóbbá tehető a fészek, ha az eredeti színhez hasonlóra színezed: némi földet tapétaragasztóval összekeversz, majd ezzel bekened vékonyan a fészek külső felületét.

Mindkét fecske sárfészek építő, a városokban elsősorban a molnárfecske fordul elő, míg a füsti fecske inkább a falusi, tanyasi környezetet, az istállókat kedveli. A fészkek kihelyezésekor igyekezzünk azokat keleti és déli irányba tájolni. A madárpiszok potyogást fecskepelenkával akadályozhatjuk meg.

Mikor helyezhetünk ki fecskefészket?

Gyakorlatilag bármikor. Mivel a fecskék évente kétszer költenek, legkedvezőbb kora tavasztól nyár közepéig, de az ettől eltérő időpont sem rossz, hiszen ha nem ebben a szezonban, akkor majd a következőben költöznek be fecskéink a fészkükbe. Tehát ha te éppen december döntesz úgy, hogy segítesz a fecskéknek mesterséges fészek kihelyezésével, akkor sem döntesz rosszul!

forrás :babafa. Hu

Fecskefészek

Kedves fecskemadár kedvelők!


Örömmel jelentem, hogy idén is megrendezzük a Fecskefészek Osztást! Folytatjuk a Fecskefészek Programot és szeretnénk segíteni a környékbeli fecskepároknak megfelelő otthont találni.

Ha részt szeretne venni ebben az érték teremtő munkában kérem regisztráljon a rehojanos@rehojanos.com e-mailen, név és darab szám igényét megadva.
Határidő :2024.április 15.

Otthonunkért, Szolnokért!

MVMOTSZ ügyfélszolgálat

Tájékoztatjuk, hogy az MVM OTSZ Zrt. szolnoki ügyfélszolgálati irodája 2024. március 25. napjától új helyre költözik.

Az iroda új címe:
Szolnok, Sólyom u. 3. (régi Sberbank fiók).
Az Iroda új telefonszáma: +36-56-999-101
Az ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje az alábbiak módosul:
Hétfő: 8:00 – 14:00
Kedd: 8:00 – 14:00
Szerda: 7:00 – 19:000
Csütörtök: 8:00 – 14:00
Péntek: zárva

Rehó János önkormányzati képviselő

2024 költségvetés

✅Elfogadtuk Szolnok idei évi költségvetését, azaz biztosított a nevelési, egészségügyi, szociális intézményeink működése, többezer munkatársunk és családjaik megélhetése. Kulturális és sportéletünk továbbra is valamennyiünk örömére működhet tovább, s folytathatjuk óvodáink, bölcsődéink, orvosi rendelőink, járdáink és útjaink, parkolóink, parkjaink építését, felújítását.

☝ A szolnoki ellenzék határozottan nemet mondott a béremelésekre, a fogorvosi, háziorvosi rendelők üzemeltetésére, a könyvtárra, többezer gyerek sportolására, a szolnoki élsportra.

☝ Szerencsére Szolnok közgyűlésében többségben vannak azok a képviselők, legyenek ők kormánypártiak, vagy függetlenek, akik számára mindig Szolnok az első! Mi soha nem fogjuk hagyni, hogy önös politikai érdekeit bárki a szolnoki emberek érdekei elé helyezze!

✅ A költségvetésünk birtokában fogadhattuk el ma a Verseghy Ferenc Könyvtár szakmai tervét, a biztos háttér tudatában tárgyalhattunk a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. munkájáról, valamint a Szolnoki Szimfonikus Zenekar állami támogatási forrásairól.

✅ Olyan fontos szakmai anyagokról is beszélhettünk, mint a Szolnok jövőjét segítő ifjúsági koncepció, vagy az esélyegyenlőségi program, mely évről évre számos hátrányos helyzetű családnak segít az előrelépésben.

❗ A mai közgyűlés is bebizonyította: csak felelősen, döntéseink súlyát ismerve szabad egy várost vezetni, a kalandorság méltatlan Szolnokhoz!

Forrás :Szalay Ferenc

BMX pálya

Újra nyitva a pálya a BMX-es, deszkás, rolleres akrobaták előtt!🚲🛹🛴

A Sportcentrum készre jelentette, így mostantól újra birtokba vehetik a srácok a Széchenyi gimi mögötti parkot, ahol kedvenc szenvedélyüknek normális, épített keretek közt hódolhatnak.

Nyitott, értelmes, tudatos közösség, akiknek nem csupán kéréseik vannak, tesznek is a megvalósítás érdekében, ezt pedig értékelnünk kell. Többek közt azzal, hogy meghallgatjuk őket, együtt gondolkozunk velük, minden lehetséges eszközzel segítjük őket abban, hogy akár komolyabb versenyek megrendezése is létrejöhessen a jövőben Szolnokon!🙏🏻

Szent József

A templom 1933-ban épült, szegényházi templomként. A templomot és a szegényházat folyosó kötötte össze. Az oltárképet és a falfestményeket Márton Lajos festette. A közelben terveztek építeni egy templomot, Jézus Szive tiszteletére. A háború miatt a terv terv maradt.
📷 Andrea Korimné Szénási

« Régebbi bejegyzések Recent Entries »