Zöldhulladék

🤝Tisztelt városrészünkben élők!
🍁Ha valakinek a háza előtt, közterületen nagy mennyiségű falevél gyűlik össze, és szüksége lenne zöld zsákra, akkor kérem jelezze nekem itt vagy a rehojanos@rehojanos.com e-mail címen.
🍁A lehullott falevelek, ágak összegyűjtésekor, fűnyíráskor is fontos, hogy odafigyeljünk a környezettudatosságra, és a zöldhulladék-gyűjtést válasszuk.
🍁Ügyeljen arra, hogy a zsákba kizárólag zöldhulladék kerüljön.
❤️Szívügyem a Széchenyi❗️

Klímaváltozás

🌳 Közel 100 csemetét ültettünk el az őszi fásítási program során városszerte!

🔆 A klímaváltozással lépést tartani csak cselekvéssel lehet, az élhetőbb környezetért, az egészségesebb levegőért tenni kell. Teszünk is, ezért dolgoznak a Városüzemeltetési Kft munkatársai, akik az elmúlt hetekben szinte minden városrészben ültettek új facsemetéket.

🏡 Azt se feledjük, hogy a most földbe került fák gyermekeinket, unokáinkat szolgálják majd ki, fontos hát, hogy lássák, Szolnokon ügyelünk a környezetünkre, zöld várost szeretnénk rájuk hagyni.

A béke és a szerelem

🌹A BÉKE rózsája!
🥀40 tő rózsát ültetünk el, a BÉKE jegyében!

😇Csatlakozván Böjte Csaba atya felhívására, mostantól a Széchenyi városrészben is megtalálható lesz a BÉKE és a Szerelem ösvénye!

❤️Szívügyünk a Széchenyi ❗️

A béke rózsája!

Végtelenül szomorú élő egyenesben látni, ahogy modern fegyverekkel, precíz mérnöki tudással megtervezve, ölik egymást az emberek, mind több helyen!

Mit tehetünk mi egyszerű emberek!? Elmondhatjuk döbbenten félelmeinket, egyik – másik fél iránti szimpátiánkat, vagy éppen gyűlöletünket, bele bonyolodhatunk végnélküli komment áradásba, amíg a rettegés, a félelem meg nem bénít. Mindez helyett, panasz helyett ültessünk el egy rózsát, ápoljuk, gondozzuk, hogy világunk ne lángba, vérbe boruljon, hanem virágba, Csaba t. Magnificat.ro – Böjte Csaba OFM – Dévai Szent Ferenc Alapítvány honlapja.

Közgyűlés

➡️ Mai közgyűlésen többek között döntöttünk a :
✝️A Római Katolikus temető kerítésének, és az előtte lévő gyalogos járda mintegy 170 méterre újul meg. Javasoltam, hogy a tervezésnél vegyék figyelembe, ha lehetőség van rá , hogy a kerítés foglaljan magában urnatartó helyeket is!
✅ Szolnoki MÁV Utánpótlás FC. ( 90 millió Ft)
✅ Szolnoki Olajbányász 2020 Kft. ( 150 millió Ft)
✅ Szolnoki Vizilabda Sport Club. ( 40 millió Ft) támogatásáról, a 2023/2024-s sportévadra.(Sajnálattal láttam, hogy volt olyan képviselő társ, akinek nem fontosak gyermekeink sportolása, hiszen nem támogatta 🤷‍♂️az előterjesztést).
⏭️Gyermekünk a mindenünk.
❤️Szívügyem a Széchenyi❗️

A szerelem és a béke ösvénye

🌹Tartson velünk, és fogadjon örökbe egy rózsatövet!
🤝Szeretnénk csatlakozni Böjte Csaba atya felhívásához, és mi is elültetjük a BÉKE rózsaját!
🥀Ültetvén egy rózsát, ápolva és gondozva azt, szeretnénk jelezni gondolatainkat , hogy világunk ne lángba, vérbe boruljon, hanem virágba!
🌹A SZERELEM jegyében 40 tő rózsa kerül ültetésre. Ezt pedig a Petőfi-emlékévre emlékezve ültetjük el(azt szimbólizálva, hogy Szendrey Júliának negyven szerelmes verset írt).
❤️Szívügyünk a Széchenyi ❗️

« Régebbi bejegyzések Recent Entries »