🥇Hihetetlenül büszke vagyok rád ! Ez egy hatalmas elismerés, és igazán megérdemelten kaptad.
🤝A munkásságod és az alkotásaid rendkívül inspirálóak számomra, és sok gyermekre, tanítványainkra hatással voltak.
🏃♀️Az elkötelezettséged, a kitartásod és a kreativitásod példaként szolgálnak mindannyiunk számára. Köszönöm, hogy városrészünk kincsei közé tudhatunk! ❗️ Gratulálok!
Boldog Sándor István (1914-1953.) szerzetes, vértanú. Szolnokon született. Nyomdásztanulóként, a rend rákospalotai nyomdájában találkozott a szalézi renddel, ahova rövidesen felvételét kérte.
Közben azonban besorozták a hadseregbe, jelen volt a Don-kanyarnál, végül amerikai hadifogságba esett. Szerzetesi örökfogadalmát csak szabadulása után, 1946-ban tette le.
Nyomdászként, nevelőként és hittanárként dolgozott a szaléziak által működtetett árvaházban. 1950-ben, a rend betiltása után álnéven világi munkát vállalt, de illegalitásban tovább folytatta rendi tevékenységét.
Közösségeket szervezett, és magánlakásokon tartott titkos hittanórákat. Az 1952-ben Budapest egyik kerülete, Újpest főutcáján, az Árpád úton új kocsma nyílt, ami a „Pokol csárda” nevet kapta. Bejáratánál ez volt olvasható: Lépjen be a Pokolba!
A közelben volt a szaléziak Clarisseum nevű háza, ahol korábban az államosított szalézi nyomda és népes oratórium működött. Az ide érkező fiatalok vezetőjükkel együtt megállapították, hogy a kocsma cégérén látszó felirat kigúnyolja a hitüket, ezért másnap reggelre szurokkal kenték be a táblát.
A kocsma tulajdonosa kihívta az Államvédelmi Hatóságot, akik nyomozókutyákkal érkeztek. A nyomok egyenesen a Clarisseumhoz vezettek, ahol elfogták az oda érkező Hegedűs Hajnalkát. Kínzásokkal kiszedték belőle a csoport több tagjának és az őket vezető szerzetesnek a nevét.
Ezzel megkezdődött Sándor István szalézi testvér és társai kálváriája. Sándor Istvánt a börtönben sokszor brutálisan összeverték, de ő mindvégig a krisztusi hit tanúja maradt, élete utolsó óráiban is szenvedő társaival vállalt sorsközösséget, másokat vigasztalt, ezért sokan azt hitték, hogy pap, pedig nem az volt.
Nem futamodott meg, rabtársai emlékei alapján emelt fővel, isteni békével várta élete beteljesülését, a halálos ítélet tudomásulvétele után is ő tartotta a többiekben a hitet, békés szeretetet sugározva. 1953. június 8-án, az esti órákban akasztották fel.
Ma az a nap, amikor minden figyelem és szeretet kifejeződik irányotokba. Ti vagytok a legnagyobb kincsünk, akik állandóan meglepnek minket csodálatos gondolatokkal és mosolyokkal. Gyereknek lenni a világ legcsodálatosabb érzése, és ma ezt ünnepeljük!
Az érvényben lévő jogszabály alapján az év végéig engedélyeztetni kell a korábban illegálisan létesült kutakat. Azonban a 2024-től életbe lépő könnyítés azokra is vonatkozik, akik új kutat létesítenének, és azokra is, akik korábban engedély nélküli, vagy a kiadott engedélytől eltérő kutat üzemeltetnek.
Megszűnik tehát a háztartási, kerti kutak és a mezőgazdasági öntözésre használt kutak létesítésekor jelenleg szükséges bejelentési kötelezettség és engedélyeztetésre sem lesz szükség 2024 januárjától.
Ez azt jelenti, hogy nem lesz szükség, engedélyeztetési eljárásra és nem kell bejelenteni azokat az új, vagy már meglévő kutakat,
👉 amelyek mélysége nem haladja meg az 50 métert; 👉 nem érintik az első vízzáró réteget; 👉 háztartási és mezőgazdasági használatra szolgálnak; 👉 és vízkészlet-védelmi szempontból nem védendő területen találhatók.
🧹A „Tiszta udvar, rendes ház” elismerő címre pályázhat, aki a Széchenyi városrész területén lévő lakóingatlan tulajdonosa vagy használója.
🖋️Pályázni a rehojanos@rehojanos.com e-mail címre küldödt név, utca és telefonszám megadásával lehet. Jelentkezési határidő: 2023. Július 1. 🥇Az alsó képen a tavalyi győztes látható ! ❤️Szívügyem a Széchenyi❗️
A roller, akit elfelejtettek, illetve pontosabban: a járda közepén felejtettek…
Annak, aki így a földre borítva itt hagyott, talán pár másodpercbe tellett volna, hogy biztonságosabb helyen parkoljon le, de nem tette.
Most nagyon drukkolok, hogy ne történjen baj, de ha csak úgy itt hagynak, elbukhat bennem egy idős ember vagy egy szaladgáló gyerek. A babakocsival közlekedő anyukák sem fognak örülni, ha kerülgetniük kell és azokra az emberekre is veszélyt jelentek, akik kerekesszékkel vagy bottal közlekednének ezen az úton.
Most egy látássérült férfi közelít felém. Remélem, hogy nem okozok balesetet, hiszen számára akkor is veszélyt jelentenék, ha állva hagytak volna a járdán, mivel a kormányom túl magasan van ahhoz, hogy a fehérbotjával észrevegyen engem.
Kérlek, segíts abban, hogy ha rollerrel közlekedsz, akkor az úti célod elérésekor megkeresed a legközelebbi mikromobilitási pontot (Mobi-pontot), és vagy oda, vagy a járda szélére, a fűsávra parkolsz be a rollerrel, hogy senkinek ne álljon útjában.
Május 11. a közlekedési kultúra napja. Ha legközelebb arrébb rakod az útban heverő rollert, nem a járda közepén hagyod az általad már nem használt járművet vagy nem a járdán biciklizel – és ha megosztod ezt a posztot -, már teszel is egy keveset a közlekedési kultúra javításáért. Legyen a biztonságé az elsőbbség!
🚌 MEGÚJUL A VÁROS BUSZMENETRENDJE – VÁRJUK VÉLEMÉNYÜKET 🚌
Szolnok közösségi közlekedési közszolgáltatója, a Volánbusz Zrt. új menetrendet dolgozott ki a városban jelentkező utazási igények hatékonyabb kiszolgálása érdekében.
🗺 A lenti linkre kattintva elérhető az a hálózati térkép és útvonaltervező, amellyel a helyi közösségi közlekedésben tervezett menetrendet megismerhetik az érdeklődők.
A szakemberek minden autóbuszvonalra vonatkozóan szövegesen is összefoglalták a tervezett változtatásokat.
Az új menetrend és a hálózatot bemutató utazástervező felület a https://szolnok.realcity.io/ oldalra kattintva érhető el, ahol lehetőségük van a menetrenddel kapcsolatos véleményüket megosztani.
A beérkezett véleményeket a Volánbusz Zrt. szakemberei megvizsgálják és szükség esetén az új menetrend bevezetése előtt lehetőség lesz a korrekciók megtételére.
Nem kell katolikusnak lenni, hogy megértsd! Ahogy, telik az idő és érettebekké válunk, lassan rájövünk, hogy: – egy 3000 €-os óra, ugyanazt az időt mutatja, mint egy 30 €-os – egy 300 eurós pénztárca ugyanazt az összeget tartalmazza, mint a 30 eurós pénztárca – a magány egy 70 négyzetméteres házban ugyanaz, mint egy 300 négyzetméteres házban Remélem, egy nap rájössz, hogy a belső boldogságod nem a világ anyagi dolgaiból származik. Nem számít, hogy első osztályon vagy fapados járaton utazol; A jegy értéke ugyanaz , ha a repülõ lezuhan… Remélem, tudod, az az igazi boldogság, ha vannak barátaid, testvéreid, hogy beszélhetsz, nevethetsz és énekelhetsz velük…
5 vitathatatlan tény a boldogságról: 1. Ne úgy neveld a gyerekeid, hogy gazdagok legyenek, tanítsd őket, hogy boldogok legyenek, hogy lássák a dolgok értékét, és nem az árát. 2. Amikor eszel, egyél úgy, mintha az gyógyszer lenne, különben úgy kell gyógyszert szedned, mintha az étel lenne 3. Az a személy, aki szeret téged, soha nem hagy el téged. Még ha 100 ok is van arra, hogy elhagyjon, akkor is talál egy okot, hogy maradjon. 4. Nagy különbség van az embernek lenni és az emberségesnek lenni között. Nagyon kevesen értik ezt meg… 5. Téged is szerettek, amikor megszülettél, és szeretve leszel, amikor meghalsz. A kettő közötti idő csak rajtad múlik…
A legnagyobb ajándék, amit adni tudsz valakinek, az a te időd, és mindig a családodnak vagy egy jó barátnak kell adnod. Csinálj időt magadnak elküldeni ezt az üzenetet legalább a családod egyik tagjának, vagy egy jó barátodnak.
Immár harmadik alkalommal rendezzük meg a motoros szezon kezdetéhez kapcsolódó „Szenteltessék meg a motorod! – Szolnok” – motoros felvonulást, szentmisét és áldást, illetve tréninget.
Célunk, a motoros közösség tudatos és lelki formálása, illetve a hit segítségével a balesetmentes közlekedés hangsúlyozása és a közlekedési kultúra fejlesztése. A gondviselésbe vetett bizalom által, a türelem és tolerancia, a felelősségteljes magatartás megjelenik a közlekedésben is. A tréning során, a gyakorlati feladatok segítségével új vezetéstechnikai tapasztalatokat is szerezhettek, illetve a szimulációs gyakorlatok által készségeiteket és képességeiteket fejleszthetitek.
Rendezvény ideje: 2023. május 1. (hétfő) 09.00 – 15.00 óra között Helyszín: Belvárosi Szentháromság templom⛪️ (5000 Szolnok, Templom út 8.)
A rendezvény programja:
09.30-ig Gyülekező: Szolnok, Kossuth tér
09.30-10.00 Motoros felvonulás: útvonal: Kossuth tér – Szabadság tér – Pólya T. út – Szolnok Ispán krt. – Várkonyi tér – Szántó krt. – Pozsonyi út – Széchenyi krt. – 32. sz. főút körforgalom – Széchenyi krt. – Pozsonyi út – Ady út – Boldog Sándor István krt. – Szapáry út – Templom út – Belvárosi Szentháromság templom
10.00-10.30 Motorok leparkolása: Belvárosi templom előtti tér
10.30-11.15 Motoros szentmise, motorszentelés
12.00 Érkezés a tréning helyszínére: Volánbusz Zrt. telephelye (5000 Szolnok, Nagysándor J. út 24.)
12.15-15.00 Motoros tréning: ügyességi pálya JNSZ VMRFK motoros rendőre részvételével Tanműhely: elméleti képzés és motorkerékpár és személygépkocsi vezető szimulátoron gyakorlás
A tréningen történő részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, az első 30 fő jelentkező vehet részt a képzésen.
Regisztrálni névvel, telefonszámmal és e-mail címmel lehet az alábbi elérhetőségen: veztechtrening@gmail.com