Ma este Boldog Sándor István vértanúra emlékeztünk!
Felajánló ima amit Sándor István neveltjeivel minden nap elmondott: Uram Jézus ! Neked ajánlom fel a mai nap minden imádságát, munkáját,örömét, csalódását, szenvedését. Add meg nekem és minden munkás testvéremnek a kegyelmet, hogy úgy gondolkozzunk, mint te. Veled imádkozzunk, dolgozzunk és veled éljünk! Add hogy teljes szívünkből szeressünk téged, s mindenütt, minden erővel neked szolgáljunk ! Jöjjön el a te országod közénk, a gyárakba, a családokba. Ismerjenek és szeressenek téged mindenütt és mindenkor. Ments meg minket a bajtól és a bűntől! Legyen kegyelmed azokkal, akik veszélyben forognak. A munkában meghaltak békében nyugodjanak. Ámen
Boldog Sándor István (1914-1953.) szerzetes, vértanú. Szolnokon született. Nyomdásztanulóként, a rend rákospalotai nyomdájában találkozott a szalézi renddel, ahova rövidesen felvételét kérte.
Közben azonban besorozták a hadseregbe, jelen volt a Don-kanyarnál, végül amerikai hadifogságba esett. Szerzetesi örökfogadalmát csak szabadulása után, 1946-ban tette le.
Nyomdászként, nevelőként és hittanárként dolgozott a szaléziak által működtetett árvaházban. 1950-ben, a rend betiltása után álnéven világi munkát vállalt, de illegalitásban tovább folytatta rendi tevékenységét.
Közösségeket szervezett, és magánlakásokon tartott titkos hittanórákat. Az 1952-ben Budapest egyik kerülete, Újpest főutcáján, az Árpád úton új kocsma nyílt, ami a „Pokol csárda” nevet kapta. Bejáratánál ez volt olvasható: Lépjen be a Pokolba!
A közelben volt a szaléziak Clarisseum nevű háza, ahol korábban az államosított szalézi nyomda és népes oratórium működött. Az ide érkező fiatalok vezetőjükkel együtt megállapították, hogy a kocsma cégérén látszó felirat kigúnyolja a hitüket, ezért másnap reggelre szurokkal kenték be a táblát.
A kocsma tulajdonosa kihívta az Államvédelmi Hatóságot, akik nyomozókutyákkal érkeztek. A nyomok egyenesen a Clarisseumhoz vezettek, ahol elfogták az oda érkező Hegedűs Hajnalkát. Kínzásokkal kiszedték belőle a csoport több tagjának és az őket vezető szerzetesnek a nevét.
Ezzel megkezdődött Sándor István szalézi testvér és társai kálváriája. Sándor Istvánt a börtönben sokszor brutálisan összeverték, de ő mindvégig a krisztusi hit tanúja maradt, élete utolsó óráiban is szenvedő társaival vállalt sorsközösséget, másokat vigasztalt, ezért sokan azt hitték, hogy pap, pedig nem az volt.
Nem futamodott meg, rabtársai emlékei alapján emelt fővel, isteni békével várta élete beteljesülését, a halálos ítélet tudomásulvétele után is ő tartotta a többiekben a hitet, békés szeretetet sugározva. 1953. június 8-án, az esti órákban akasztották fel.
Boldog Sándor István szalézi szerzetes testvér, vértanú, Szolnokon született 1914. október 26.-án, Budapesten 1953. június 8.-án oltották ki életét. 37 éves volt.
István az elemi iskola négy osztálya után 1924 és 1928 között polgári iskolában tanult, majd 1931-ig a szolnoki M. Kir. Fa és Fémipari Szakiskolában, ahol kitanulta a vasesztergályos és rézöntő szakmát. Ezután egy ideig rakodómunkásként, majd vasesztergályosként dolgozott. 1936 elején Pestre költözött, hogy nyomdászszakembernek képezze ki magát a Szalézi rend rákospalotai nyomdájában. Itt szerzetes-jelöltként (aspiránsként) hamarosan bekapcsolódott a szaléziak gyermeknevelő munkájába, főként ministránsokkal foglalkozott. Fél év elteltével kérte a felvételét a noviciátusba. 1940. szeptember 8-án tette le az első, ideiglenes szerzetesi fogadalmat.
1942-ben szalézi kisegítő testvérként sorozták be a hadseregbe. Híradósként és távírászként vett részt a világháborús harcokban, Délvidéken, Erdélyben, Felvidéken, sőt a Don-kanyarban is szolgált. Bátor magatartásáért kitüntették. A doni vereséget követően csapattestét fokozatosan nyugatra vonták, így végül Németországban érte a háború vége, ahol 1944-ben amerikai fogságba került.
A fogságból hazaérve 1945 tavaszától újra a Clarisseumban, a rend nyomdájában dolgozott (1949-ben szerezte meg a nyomdász mesterlevelet), de emellett aktívan kivette a részét a gyermekek és fiatalok keresztény szellemű neveléséből, főként mint a keresztényszociális elveket a gyakorlati életbe átültetni kívánó KIOE (Katolikus Ifjúmunkások Országos Egyesülete) rákospalotai csoportjának a vezetője. Ezt a tevékenységét folytatta akkor is, amikor 1946 nyarán belügyminiszteri rendelettel hivatalosan betiltották az KIOE-t. Ez év július 24-én örökfogadalommal kötelezte el magát a Szalézi rendben.
1948 őszén letette a nyomdászi mestervizsgát. A Clarisseum kiváló lehetőséget nyújtott az ifjúsági nevelő munkához, hiszen ebben az intézményben nem csak a rendi nyomda a Don Bosco Nyomda talált helyet, hanem elsősorban az a nevelőotthon, amelyet még 1882-ben alapított gróf Károlyi Sándorné (sz. Kornis Clarisse) árvaházként. A létesítményhez tartozott egy nagy park és cserkészotthonként szolgáló ház is. 1925-től egészen 1950 tavaszáig működött itt a szaléziak fiúnevelő intézete, ahová árvákat és a legszegényebb családok gyermekeit fogadták be.
1950-ben az állam betiltotta a szerzetesrendek működését, az erőszakos feloszlatás a Szalézi rendet is érintette. Sándor István kezdetben sekrestyésként tudott elhelyezkedni, de emellett tovább folytatta, immár illegalitásban, az ifjúsággal való foglalkozást: kirándulásokat, magánlakásokban összejöveteleket szervezett, és hittant tanított.
1949-ben, amikor az ÁVH besorozott állománya egy részéből három hónapos kiképzést követően létrehozták az egy-két száz fős pártőrséget, ebbe előszeretettel válogattak be árvaházban felnőtt fiatalokat. Így történt, hogy Sándor István tanítványi közül is bekerültek néhányan a pártőrség tagjai közé, és volt, aki továbbra is tartotta Sándor Istvánnal a kapcsolatot.
1951. február végén a hatóság tudomására jutott Sándor István illegális tevékenységének egy része, ezért titokban figyelni kezdték. Miután egy jóakaró bizalmasan értesítette erről Sándor Istvánt, a rendi vezetőség megszervezte számára a külföldre menekülést. Hamis útlevéllel már a nyugati határ közelében járt, amikor úgy döntött, inkább vállalja akár a vértanúságot is, de nem hagyja magukra a reá bízott fiatalokat.
Budapestre visszatérve, hogy letartóztatását elkerülje, Kiss István álnéven, és bejelentés nélkül lakott egyik rendtársa lakásában.
1952-ben egyrészt kitudódott, hogy Kiss István neve alatt valójában Sándor István rejtőzik, másrészt az Államvédelmi Hatóság tudomására jutott az is, hogy a legfőbb pártvezetők védelmét ellátó őrség egyik tagja aktív kapcsolatban áll vele, az illegális tevékenységet folytató szerzetessel.
Ebben olyan súlyos vétket láttak, hogy államvédelmis tisztek izgatása ürügyén 1952. július 28-án letartóztatták. A börtönben többször összeverték, de nem tudták beismerő vallomásra kényszeríteni. A hetekig tartó kihallgatásokat követően 15 társával együtt (kilenc ÁVH-s pártkatona, öt katolikus pap, illetve két civil, köztük egy 15 éves gimnazista lány) bíróság elé állították. A Budapesti Hadbíróság 1952. október 28-30. között tartott szigorúan titkos, zárt tárgyaláson hozta meg az ítéletet: A gimnazista lány nyolc évet kapott; négy főt, köztük Sándor Istvánt, kötél általi halálra ítéltek, a többieket 5-15 (összesen 125 év) börtönbüntetéssel sújtottak. (Később az egyik halálra ítélt büntetését életfogytiglanra változtatták.) Sándor István és két társa kegyelmi kérvényét 1953. március 12-én elutasították.
A halálos ítéleteket három hónap múlva, 1953. június 8-án hajtották végre.
Családja a letartóztatást követően hosszú ideig semmit sem tudott sorsáról. Csak 1955-ben kapott az édesapa értesítést, miszerint gyermekét demokráciaellenes szervezkedésért halálra ítélték, az ítéletet pedig végrehajtották.
A katolikus egyház Sándor Istvánt vértanúnak tekinti, mivel hitéért vállalta a halált. 2013. október 19.-én avatták Boldoggá.
Rehó János önkormányzati képviselő, Szolnok város KDNP frakcióvezetője, elnöke 