Tag Archives: kereszténység

70 éve akasztották fel a kommunisták Boldog Sándor Istvánt

Boldog Sándor István (1914-1953.) szerzetes, vértanú. Szolnokon született. Nyomdásztanulóként, a rend rákospalotai nyomdájában találkozott a szalézi renddel, ahova rövidesen felvételét kérte.

Közben azonban besorozták a hadseregbe, jelen volt a Don-kanyarnál, végül amerikai hadifogságba esett. Szerzetesi örökfogadalmát csak szabadulása után, 1946-ban tette le.

Nyomdászként, nevelőként és hittanárként dolgozott a szaléziak által működtetett árvaházban. 1950-ben, a rend betiltása után álnéven világi munkát vállalt, de illegalitásban tovább folytatta rendi tevékenységét.

Közösségeket szervezett, és magánlakásokon tartott titkos hittanórákat. Az 1952-ben Budapest egyik kerülete, Újpest főutcáján, az Árpád úton új kocsma nyílt, ami a „Pokol csárda” nevet kapta. Bejáratánál ez volt olvasható: Lépjen be a Pokolba!

A közelben volt a szaléziak Clarisseum nevű háza, ahol korábban az államosított szalézi nyomda és népes oratórium működött. Az ide érkező fiatalok vezetőjükkel együtt megállapították, hogy a kocsma cégérén látszó felirat kigúnyolja a hitüket, ezért másnap reggelre szurokkal kenték be a táblát.

A kocsma tulajdonosa kihívta az Államvédelmi Hatóságot, akik nyomozókutyákkal érkeztek. A nyomok egyenesen a Clarisseumhoz vezettek, ahol elfogták az oda érkező Hegedűs Hajnalkát. Kínzásokkal kiszedték belőle a csoport több tagjának és az őket vezető szerzetesnek a nevét.

Ezzel megkezdődött Sándor István szalézi testvér és társai kálváriája. Sándor Istvánt a börtönben sokszor brutálisan összeverték, de ő mindvégig a krisztusi hit tanúja maradt, élete utolsó óráiban is szenvedő társaival vállalt sorsközösséget, másokat vigasztalt, ezért sokan azt hitték, hogy pap, pedig nem az volt.

Nem futamodott meg, rabtársai emlékei alapján emelt fővel, isteni békével várta élete beteljesülését, a halálos ítélet tudomásulvétele után is ő tartotta a többiekben a hitet, békés szeretetet sugározva. 1953. június 8-án, az esti órákban akasztották fel.

Szolnokon is!

Az abnormalitás helyett, válasszuk a normalitást!

Egyre több országban, egyre több ember kerül célkeresztbe a keresztény hite miatt. 

Meggyőződésem, hogy a legtöbb konfliktus és fölösleges vita abban gyökerezik, hogy nem tudjuk megérteni egymást.

A film Szolnokon készült. Családommal is részt vettem, mert fontosnak tartom, hogy ne cselekedjünk strucc módra.

Lhttps://bit.ly/2HM9cb9

Advent első vasárnapja.

🙏Az „advent” jelentése „eljövetel” vagy „érkezés”, de használatos még “úrjövet”-ként hivatkozni rá.

🙏Az adventi időszakban, felkészülünk Krisztus világra jövetelének a megünneplésére, várakozó reményekkel figyeljük eljövetelét.

🙏Meghitt Adventet kívánok mindenkinek❗️

A Keresztény Kultúra pártján

🇭🇺 Határozott üzenetet kell küldenünk Európa-szerte a✝️ keresztény közösségek tagjainak
🙏Úgy fest, a keresztény Európa kisebbségbe került a saját kontinensén, ahogyan mi magyarok is kisebbségbe kerültünk a történelmi Magyarországon, és üldözni kezdtek minket a saját hazánkban.
▶️Az atrocitások riasztóan emelkedő száma azt mutatja, hogy a nyugat-európai államokban az antiszemitizmus új hulláma van kibontakozóban.