Tag Archives: Templom

Vártemplom 200

A 200 éves a Vártemplom
⛪Különleges alkalom, amely egyaránt a hit és a közösség erejét ünnepli.

⛪Az elmúlt két évszázad során a templom nemcsak szakrális térként szolgált, hanem a közösség összetartó erejévé vált.

⛪A jubileumi búcsú lehetőséget ad arra, hogy közösen emlékezzünk meg a templom múltjáról, erősítsük hitünket, és tovább ápoljuk a hagyományokat, amelyeket elődeink ránk hagytak.

⛪Ez a nap a hála és a megújulás napja, mely új lendületet adhat a közösségi életnek is.

Templomaink.

Vártemplom

A vártemplom kora klasszicista épület. A várplébániát Szent István király alapította.

A középkori vár templomát a törökök kibővítették , mecsetté alakították. A templomot (dzsámit) 1820-ban lebontották és köveinek felhasználásával építették fel az újat 1822-1824 között, Homályossy Ferenc tervei alapján.

A templom főoltára, szószéke, padjai és az áldoztató rács is 1820 körül készült, de az empire stílus szerint. 1919-1922 között újjáépítették és kibővítették. Teljesen felújították 2019-ben.
📷Szénási Korimné Andrea

Partos Kápolna

A Sarlós Boldogasszony szentélyét egy Kilian nevű német építtette Leslie Vilmos váci püspök 1717. október 12-én kelt engedélyével. Az egykori puskapormalom dombján álló – ezért „partos” – kápolnát 1799-ben újjáépítették. Harangját, 1814-ben szentelték fel. Oltárképét egy gyöngyösi festővel készíttette el Lendvay Mátyás szolnoki főbíró. Jelenleg az 1955-ben, Hubay Gyula által festett másolat áll az oltár mögött.
Forrás Wikipédia
Fotó :Szénási Korimné Andrea

Templomaink

⛪Kilencven esztendeje szentelték fel az Eötvös téri Jézus Szíve templomot.
👉Ha volt település az országban, ahol üldözték a hitéletet és az egyházat, akkor Szolnok ilyen hely volt.
✝️S ha volt város, ahol büntetés nélkül nem lehetett a templomokat látogatni, akkor a jászkunsági város ugyancsak ezen települések közé tartozott.
😌Aki ISTEN előtt letérdel, az bárki előtt állva tud maradni!
😌Mindig öröm gyermekeimet Isten házában szolgálni látni

Templomaink

✌️Közösségi házzal bővült a szolnoki evangélikus templom.
✅Felavattva.
🤝Köszönjük Soltész Miklós államtitkár úr részvételét.
🕊️A hitélet jelentősen erősödött Szolnokon az elmúlt években,( hála az Istennek) ahol egyházi óvodák, általános- és középiskola is működik. ✝️Köszönet érte!

A szolnoki hitélet a második világháború utáni fénykorát éli, a gyülekezetek létszáma nő, az utóbbi években minden templomunk megújult. Köszönet az Ökumenikus Lelkészkör munkájáért
❤️Szívügyünk Szolnok!